-KÉZILABDA-
Skaliczki László szövetségi kapitány az első két napon elszenvedett vereségek ellenére bizakodva várta a folytatást, hiszen a csoport hátralévő mérkőzésein papíron könnyebb ellenfelek következtek, legalábbis az olimpiai bajnok orosz és a világbajnok francia válogatottnál feltétlenül szerényebb képességű csapatok. Ez akkor is igaz, ha például a horvát együttes ugyancsak olimpiai bajnok, ám az 1996-ban diadalmaskodó gárdából csupán néhány hírmondó maradt. Ráadásul a horvátok Madeirán már belefutottak egy váratlan vereségbe, hiszen arra senki nem számított, hogy az argentinok legyőzik őket. A dél-amerikai csapatot – amely azóta döntetlent játszott Oroszországgal– tehát nagyon is tisztelni illik, s alaposan fel kell készülni ellene.
De ne rohanjunk annyira előre, hiszen Argentína ellen csupán szombaton 16 órakor lép pályára a magyar válogatott, míg a soron következő akadályt Szaúd-Arábia jelentette. Az arab együttessel 2000-ben játszott utoljára a magyar csapat, s az Ercsiben rendezett barátságos mérkőzés valóban játszadozás volt, hiszen a 34-18-as győzelem során nem kellett túlzottan megizzadniuk kézilabdázóinknak. Persze azóta nagyot változott a világ: az akkori hazai kezdőcsapatból Portugáliában csupán Pásztor léphetett pályára, s ami ennél fontosabb, a szaúd-arábiaiak is megtanultak kézilabdázni. Ha egyelőre még nem is félelmetesek, de az első két napon egyformán hét-hét góllal kaptak csak ki a francia és a horvát válogatottól, azaz ezúttal már nem lehetett könnyed edzőmérkőzésre számítani.
Alaposan fel is készültek játékosaink, s lehengerlően kezdték a mérkőzést, gyakorlatilag öt perc alatt eldöntötték a két pont sorsát, hiszen sorozatban nyolc gólt lőttek, míg az ellenfél egyet sem tudott. Ettől kezdve mégis edzőmérkőzéssé degradálódott a találkozó, Skaliczki László minden benevező játékosnak lehetőséget adott, s többségük élt is a vele. A félidő vége előtt már 20-8-ra vezetett a magyar csapat, s bár ettől kezdve már nem nőtt a különbség, a játékosok így is kellő önbizalomhoz juthattak a mérkőzés során. A 36-25-ös győzelmet követően pedig teljes intenzitással lehet készülődni Argentína ellen, ahol szintén kötelező a győzelem ahhoz, hogy a körbeverés végén akár a magyar válogatott kerüljön ki eredményesen a csoportból.
– Maximálisan olyan felfogásban lépett pályára a csapat, amit elvárhatunk, s ennek lett az eredménye a helyenként szellemes játék – értékelt röviden a mérkőzés után Skaliczki László. – A szaúdiak elleni győzelem után lendültek bele a horvátok, remélem, nekünk is lendületet adnak.
C csoport, 3. forduló: Magyarország–Szaúd-Arábia 36-25 (22-12), góldobók: Pásztor 8, Nagy 5, Perez, Bendó 4-4, Lendvay, Iváncsik, Rosta 3-3, Gál, Buday 2-2, Laluska, Katzirz 1-1, illetve al-Harbi, Hilal 6-6, al-Halal 5, Sahor 4, al-Ahvan, al-Szeraihi, al-Dosszari, al-Anbavi 1-1. 7 méteresek: 1/1, illetve 7/4. Kiállítások 14, illetve 12 perc
További eredmény: Horvátország–Oroszország 28-26.
A csoport állása: 1. Franciaország 4 pont/2 mérkőzés (59-47), 2. Horvátország 4/3 (82-74), 3. Argentína 3/2 (56-55), 4. Oroszország 3/3 (83-84), 5. Magyarország 2/3, 6. Szaúd-Arábia 0/3.
A győzelem lendületet adhat
A portugáliai férfi kézilabda-világbajnokságon ugyan két fordulót követően pont nélkül állt a C csoportban a magyar csapat, ám ettől függetlenül még elérheti célját, s kivívhatja az olimpiai szereplés jogát, amennyiben a folytatásban bátrabban, harcosabban játszik. Az első lépést tegnap Szaúd-Arábia ellen kellett megtenni, amely az eddigi mérkőzéseken már jelezte, nem lehet félvállról venni az arab együttest. A félidőben, lapzártakor 22-12-re vezetett a magyar válogatott.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!