-VÍVÁS-
Már harminckét éve, hogy a világ legjobb kardozói minden évben nemzetközi versenyen csatáznak Budapesten. A viadal neve ugyan többször változott – az utóbbi években Gerevich– Kovács–Kárpáti Világkupa-verseny az elnevezése – a színvonala azonban állandó: a legerősebb nemzetközi verseny.
Így lesz ez a hét végén is, mert az egyéni viadalon a világranglista első harminckét helyezettje közül huszonkilencet már beneveztek. Kovács Tamás, a szövetség főtitkára a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2000-ben alapított vándordíjat az a kardozó nyeri el, aki öt év alatt a legtöbb pontot szerzi. Három verseny után az olimpiai bajnok orosz Pozdnyakov 18 ponttal áll az élen, de a második helyezett Nemcsik Zsoltnak (17 pont) is esélye van a félméteres ezüstserleg elnyerésére. A főtitkár elmondta, hogy az egyéni versenyt a sportminisztérium támogatja, a csapatversenyen pedig a válogatottak a Gösser-kupáért viaskodnak.
Szabó Bence szövetségi kapitány abban bízik, hogy férfi kardozóink sikeresebben szerepelnek hazai pástokon, mint a múlt hét végén a női párbajtőrözők a budapesti Vk-versenyen. A kapitány elvárása, hogy két versenyzőnk a legjobb nyolc közé kerüljön, egy pedig a dobogóra is felálljon. Erre a legnagyobb esélye a két magyar kiemeltnek, Nemcsik Zsoltnak és Ferjancsik Domonkosnak van, akik a vasárnapi csapatversenyben is biztos indulók. A Lengyel Balázs, Fodor Kende és Decsi Tamás hármas közül az egyéni versenyben legjobban szereplő kettő kerül be a csapatba. Természetesen Szabó Bence örülne, ha a fiatalok közül valaki kellemes meglepetést szerezne, és beverekedné magát a világranglistán első helyen álló magyar válogatottba. A csapatversenyt ezúttal is Gödöllőn, a Szent István Egyetem sportcsarnokában bonyolítják le, ahol vasárnap tízkor kezdődik a viadal és fél négykor rendezik meg a finálét. Ezúttal sem lesz sorsolás, hanem a csapatokat a világranglista
helyezésük alapján párosítják, így Magyarország együttese a nyolcadik helyezett francia válogatottal küzdhet az első fordulóban. Az egyéni verseny selejte-
zőjét pénteken délután, a döntőt pedig szombaton 14 órától
rendezik a Nemzeti Sportcsarnokban.
A világranglista állása: 1. Pozdnyakov (orosz) 190 pont, 2. Pillet (francia) 162, 3. Covaliu (román) 149, 4. Bauer (német) 128, 5. Medina (spanyol 124), 6. Nemcsik (magyar) 116), …15. Ferjancsik 75, …34. Lengyel 38, …37. Fodor 35.
A Gerevich–Kovács–Kárpáti vándordíj pontversenyének állása: 1. Pozdnyakov 18 pont, 2. Nemcsik és Pillet 17-17, 4. Tarantino (olasz) 14, 5. Covaliu (román) 11, 6. Sarikov (orosz) 10, 7. Ferjancsik és Köves 8-8.
A Real Madrid nem tartott sajtótájékoztatót, hoppon maradt a média a PSG elleni meccse előtt
