A kevesebb is elég lehet

Néhány nappal ezelőtt még azt írhattuk volna a békéscsabai futballistákról, hogy az előttük álló tizenöt mérkőzésen az első osztályban maradásért kell megküzdeniük. A hét eseményei azonban új megvilágításba – ha maradt egyáltalán fény – helyezték a csabai futballt (is), esély van rá, hogy a ma még talpon lévő tíz csapatnak elegendő lesz csupán pályára lépnie ahhoz, hogy bent maradjon az első osztályban. Garamvölgyi Lajos vezetőedző azonban nem számolgat, nem lesi a többieket.

Róth Ferenc
2003. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

- LABDARÚGÁS -

Békéscsabán a legfanatikusabb szurkolók sem lehetnek büszkék arra, amit a bajnokság rajtja utáni hetekben nyújtott a csapat. Vereség vereséget követett, biztos utolsó volt az együttes. Az a gárda, amelyiknek az erejét és figyelmét nem az kötötte le, hogy bevegye az ellenfél kapuját, sokkal inkább az, miként lehetne kiebrudalni az öltözőből a vezetőedzőt, Pásztor Józsefet. Az okok nem ezen írásba valók, ám tény, hogy a szakember távozott. Ebbe a lehetetlen helyzetbe csöppent bele Garamvölgyi, aki ma így vélekedik az akkori állapotokról: „A játék másodlagos volt, mintha mindenki arra koncentrált volna, miként tudja megbuktatni Pásztor Józsit, akivel egyébként a legjobb barátságban vagyok. Tény, hogy a csapat megnyert egy meccset, de pontosan azt, amelyikhez semmi közük sem kellett volna hogy legyen. Ment az edző… Azok a hetek okozták, hogy szinte reménytelen helyzetből kezdhessük a munkát. Ha hasznosan telt volna el az az időszak, akkor most nem itt tartana a Csaba. Igaz, akkor feltételezhetően nem én lennék az edző…”
Arra, hogy megváltozott valami, a legjobb példa az a menetelés, amellyel meglepte a szurkolóit az együttes. Az utolsó öt fordulóban tíz pontot szerezve kerültek el az utolsó helyről, nagy menekülésükben az Üllői úton győzték le a Ferencvárost.
„Mindenki ezt tartja a legnagyobb fegyverténynek, és az is; én sem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett velünk. Ettől függetlenül számomra a Zete elleni két mérkőzés volt az, amelyeken láttam, hogy elindultunk valamerre. Idegenben kikaptunk ugyan, de hazai pályán legyőztük a bajnokot. ”
A kérdés persze a hét elejéig, a jó hajrától függetlenül ott lógott a levegőben: sikerül-e a bentmaradás a 13 ponttal a 11. helyen álló gárdának? A válasz első fele Dunaújvárosból és Siófokról érkezett, a végét pedig a Liga mondhatja ki: elképzelhető, hogy nem lesz kieső…
„Ez érdekel a legkevésbé, nem kárörvendek a többieken. Végezzük a dolgunkat, nekünk az a legfontosabb, hogy hazai pályán nyerjünk a Sopron ellen, mert ezt a „hat pontot” itthon kell tartani. Az, hogy mi történik majd a fehér asztalnál, mit döntenek a jogászok, nem a mi dolgunk.”
Az biztos, hogy nem fut ki „új” Békéscsaba az első mérkőzésre. A hét végéig ugyanis egyetlen futballista sem érkezett, s csupán Braga és Gabala távozott.
„Hacsak valami csoda nem történik, ugyanazok kísérlik meg a bennmaradást, mint akik az utóbbi ellentmondásos fél évet produkálták. Ha minden úgy menne a magyar labdarúgásban, ahogyan az egy profi sportágban illik, akkor azt mondanám, bajban vagyunk, kevés a pénz, nem tudunk igazolni. Látva azonban a valóságot, azzal is meg kell elégednünk, hogy mindenre kevesebb jut ugyan, de amit ígér, teljesíteni tudja a klub.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.