Dánia és Svédország a nagy kettős a középdöntőbe jutott 16 válogatott közül, legalábbis a 18. férfi világbajnokság hivatalos honlapja szerint ők a legesélyesebbek az aranyérem megszerzésére. A Fortuna és Szaúd-Arábia segítségével továbbjutó magyar válogatott ma este (19.30 óra) az Európa-bajnok Svédország ellen játszik. Skaliczki László szövetségi kapitány szerint a skandináv válogatott legyőzéséhez bravúrra lenne szükség, amelyre azonban csak halvány remény van, mert csapatunk az eddigi öt mérkőzéséből csak a kötelező kettőt nyerte meg (Szaúd-Arábia, Argentína), ráadásul rengeteg hibával játszott.
Ennek ellenére a játékosok bizakodók, nyilatkozataik szerint a svédek, majd a szlovének ellen bármi megtörténhet. A világbajnok Franciaország ellen nyújtott teljesítmény alapján viszont nem nagyon reménykedhetünk a csodában. Annál is inkább, mert a kapus, Fazekas Nándor térdsérülése nem javul, az átlövő Pereznek pedig a vasárnapi mérkőzés óta fáj a válla. Ha Fazekas állapota romlik, akkor a kapitány csak Szathmárira számíthat.
*
Középdöntő. IV. csoport, Espinho. Az állás: 1. Franciaország 2 pont (29-24), 2. Szlovénia 2 (29-25), 3. Svédország 0 (25-29), 4. Magyarország 0 (24-29). A program. Szerda: Svédország–Magyarország 19.30, Franciaország–Szlovénia 21.30. Csütörtök: Svédország–Franciaország 19.30, Szlovénia–Magyarország 21.30.
A négy csoportból az első helyezettek jutnak az elődöntőbe, a másodikok az 5–8. helyért folytatják szereplésüket, a többiek búcsúznak a vb-től. Az első hét válogatott olimpiai részvételt szerez.
BRICS: a brazil elnök keményen odaszólt Trumpnak
