- Vívás -
Minden adott volt a kiváló hangulathoz, a Hilton Budapest Westend feldíszített báltermében telt ház várta szombat délután a Martini-kupa legjobb nyolc vívónőjét. Egy órával később a fiatal román Maceseanu 6:1-re, majd 10:5-re vezetett a tavalyi ezüstérmes Hormay ellen, majd a nyolcas döntő egyetlen magyar résztvevője 11:10-re felzárkózott, de türelmetlenül vívott, s hatalmas meglepetésre Hormay 15:12-re kikapott.
– Csalódott nem vagyok – magyarázta Hormay Adrien –, mert az idei első Világkupa-versenyemen döntős lettem. Maceseanuval még nem vívtam, a papírforma szerint simán kellett volna nyernem. Az elején azonban meglepett, sajnos már nem tudtam fordítani.
A nyolcas döntő másik „magyar” versenyzője, Király Hajnalka a tizenhat között azt a Tóth Hajnalkát búcsúztatta, aki a harminckettő között a nap legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzésén 15:14-re legyőzte Mincza Ildikót. A világbajnoknők csatáját tehát Király nyerte, aki viszont a negyeddöntőben meglepetésre kikapott a kanadai Mackaytől.
– Nehéz szavakkal elmondani, milyen érzés volt először éppen Budapesten francia színekben versenyezni – magyarázta Király. – Bosszant, hogy nem sikerült az éremszerzés, de még az idény elején vagyunk, tehát lehet javítani. A célom az, hogy tagja legyek a francia világbajnoki csapatnak, ami talán könnyebb lesz, mint a magyar válogatottba bekerülni.
Az esélyesek közül az olimpiai bajnok francia Flessel a tizenhat között búcsúzott, a vb-ezüstérmes német Duplitzer viszont fölényes győzelmekkel jutott a fináléba, ahol 15:13-ra nyert Mackay ellen, és elsőségével a Martini-kupa ötéves pontversenyében is az élen végzett.
– A legjobb harminckettő közé hét versenyzőnk került, ami bizonyítja a magyar női párbajtőrvívás erejét – mondta Szabó Bence szövetségi kapitány. – Az idény elején vívóink teljesítményével elégedett vagyok, az eredmények viszont lehettek volna jobbak is, de például a tavalyi világbajnok csapatunk három tagja is egy ágra került. Az olimpiai bajnok Nagy Tímea combsérülése javul, már edz, de nem akartunk kockáztatni, ezért valószínűleg majd csak áprilisban kezd el versenyezni. Remélem, a csapatversenyben a várt magyar érem is megszületik…
A szakvezető reménye nem vált valóra, mert csak a kilencedik helyet szerezte meg a Mincza, Hormay, Tóth, Kiskapusi összeállítású magyar csapat.
A Vk-győzelem a francia válogatottnak jutott.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
