Három és fél évvel a 2006-os németországi világbajnokság előtt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség már mind a 15 főszponzorával megállapodott, s a tőlük származó bevétel 25 százalékkal több, mint a tavalyi, koreai–japán vb esetében volt.
„Minden támogató a fedélzeten van. Az aláírás csak formaság” – jelentette ki elégedetten Joseph Blatter FIFA-elnök.
A nemzetközi szövetség egy szponzortól átlagban 33 millió euróra számíthat. Legutóbb a Continental AG-val kötötték meg a szerződést, ezután a Mastercard, majd jövő kedden az Emirátus Légitársaság következik.
Franz Beckenbauer, a szervező- bizottság elnöke azt mondta, hogy a hat engedélyezett nemzeti szponzor közül már néggyel megállapodtak, majd hozzátette: „Mi dolgozunk, a FIFA pedig beszedi a pénzt.”
*
A labdarúgó Bundesligában éllovas Bayern München 1-0-s vereséget szenvedett jótékonysági mérkőzésen a VfL Wolfsburg otthonában. A 16 496 néző előtt lejátszott találkozóból befolyt mintegy 400 ezer eurót a Krzysztof Nowak-alapítvány számlájára utalják át. Az őszi 10. helyezett wolfsburgiak egykori lengyel válogatott játékosa súlyos idegi eredetű betegségben szenved, és tolószékbe kényszerült.
Drága, de megéri a vb támogatása
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!