Érdekellentétek

Salánki Miklós
2003. 01. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Atlétikai Szövetség átigazolási bizottsága január 16-án tárgyalta a szombathelyi Dobó SE atlétájának, Kéri Andreának az átigazolási kérelmét a Haladás VSE-hez. A bizottság az ifjúsági világbajnok kalapácsvető kérelmét elutasította (a határozat ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni).
Az átigazolási bizottság az ülésen meghallgatta Kéri Andreát, akinek a nyilatkozatából kiderül: az elmúlt évben megromlott a kapcsolata edzőjével, Németh Pállal, ezért kezdeményezte átigazolását a Haladáshoz, ahol egyébként már ősz óta edz. A bizottság a tavaly 63,15 méteres egyéni csúcsot dobó versenyző nevelési költségtérítési díját 300 ezer forintban határozta meg.
Kun László, a bizottság elnöke elmondta, Kéri Andrea kérelmét azért utasították el, mert a fiatal atlétának érvényes szerződése van a Dobó SE-vel, amelyet korábban szülei írtak alá. Kikérték a jogászok véleményét is, akik megállapították, hogy a dobónő ugyan már betöltötte a tizennyolcadik életévét, így nagykorúvá vált, de ezzel a szerződése nem szűnt meg. Az elnök szerint, ha a versenyzőnő fellebbez a döntés ellen, akkor másodfokon a szövetség elnöksége dönt. Kun László úgy véli, a legjobb megoldás az lenne, ha a két egyesület megegyezne egymással az átigazolásról. Erre egyébként aligha számíthatunk, mert a két nemzetközi hírű szakosztály között – éppen a sorozatos távozások miatt – mély ellentét alakult ki.
A három érdeket nem lesz könnyű közös nevezőre hozni: Kéri Andrea a kialakult rossz viszony miatt szeretne a Haladásban sportolni, a Dobó SE joggal ragaszkodik a magyar atlétika egyik legnagyobb ígéretéhez, a sportágnak pedig az tenne jót, ha a fiatal tehetség nem hagy ki egy évet. Az elnökség tehát nehéz helyzetben lesz, ha igazságos döntésre törekszik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.