- Labdarúgás -
Pedig nem is olyan régen még jó és szép volt minden az Anfield Roadon. A bajnokság 12. fordulójában Owen duplájával legyőzték a West Hamet, sorrendben a hetedik győzelmüket aratva a Premiershipben. Attól kezdve azonban mintha megátkozták volna őket, az év hátralévő része győzelem nélkül telt. Éppen ezért Houllier az új esztendőt kemény hangot megütve kezdte, fogadalomtételre szólította fel a játékosait. Persze sokkal többet nem tehetett, a csapata akkor éppen tizedik mérkőzésén maradt nyeretlen a Premier League-ben. A francia mester megkérte az övéit, hogy végre kapják össze magukat, és kezdjenek el teljes elánnal küzdeni a bajnoki címért. A Pool ekkor 12 pontos hátrányban volt az éllovas Arsenallal szemben. Houllier felfogta, hogy immár az állása is a tét, hiszen az őszi Bajnokok Ligája-fiaskó után (a Liverpool nem jutott be a második körbe) egy bajnoki kudarcot már aligha emésztene meg a vezetőség. Nos, a vezérkar egyelőre nem nézett új edző után, inkább Houllier kezébe nyomott tizenötmillió fontot, hogy januárban erősítse meg a csapatot. A klub elöljárói nyilván rendszeresen olvassák az angol bulvárlapokat, ott ugyanis éppen arról cikkeznek a legtöbbet, hogy nincs igazi világklasszisa a gárdának, olyan sztár, aki köré csapatot lehetne építeni. Houllier vette az adást, és egy régi kedvencet csábított az Anfield Roadra: megszerezte a klub korábbi nehéztüzérét, Ian Rusht.
A walesi persze nem Owen ékpárjaként kap szerepet a jövőben, hanem az edzéseken foglalatoskodik a csatárokkal. A francia edző Rushon kívül a Charlton fiatalját, Paul Koncheskyt is kinézte magának, aki abszolút univerzális játékos, a bal oldalon bárhol bevethető, s nem mellesleg a 17. fordulóban parádés gólt vágott éppen a Liverpoolnak. Houllier a pénzből csatárokra is költene. Ez elsőre elég furcsán hangzik, hiszen Owen, Diouf, Heskey és Baros nem rossz kvartett, igen ám, de a tizenegy nyeretlen meccs során a Pool mindössze hét gólt szerzett. Houllier ezért az Auxerre csatárát, Djbirl Cissét is szeretné Liverpoolba édesgetni.
Egyelőre azonban sem Cissé, sem Konchesky nem érkezett, akadtak viszont távozók. Vignalt és Diomedét már kölcsönadták, hamarosan követi őket Abel Xavier is, akit a Galatasaray vinne. Houllier tehát a régi receptből főz, de úgy látszik, mintha rálelt volna a korábbi ízekre. A Pool a hét végén végre nyert, a Southamptont verte 1-0-ra, mérkőzés után Houllier pedig csak annyit mondott, hogy a műtött szíve most volt a legjobban próbára téve. A szív nem sokat pihenhetett, hiszen kedden a Ligakupa elődöntőjének visszavágóját játszották a Sheffield Uniteddel – egygólos hátrányból. A Liverpool hosszabbítás után, Owen 107. percben szerzett góljával 2-0-ra győzött, és bejutott a döntőbe. Az edző roppant büszke volt a fiaira, még úgy is, hogy a légkörre jellemző: Henchozt azzal vádolják, hogy leköpte az ellenfél mesterét. Houllier ezzel nem foglalkozott, inkább lelkendezett amiatt, hogy a játékosai végre megint úgy küzdöttek, mint korábban, az újévi fogadalomtételkor ilyen hozzáállásról álmodott – tette hozzá.
Szexbotrány sodorja válságba a spanyol kormányt
