Nehéz napok után

Nem sikerült a bravúr a magyar férfiválogatottnak a kézilabda-világbajnokság nyitónapján Portugáliában. Csupán hajszál hiányzott hozzá, hiszen az olimpiai bajnok orosz együttes a vártnál gyengébben játszott, s a 31-30-as győzelem után áldhatta az ellenfél a szerencséjét. Tegnap a franciák elleni mérkőzés lapzárta után fejeződött be. Ma pihenőnap következik a világbajnokságon, holnap pedig Szaúd-Arábia lesz az ellenfél.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 01. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-KÉZILABDA-
Skaliczki László szövetségi kapitány roppant bosszús volt a vereséget követően, ám egy pillanatig sem a balszerencsét vagy a játékvezetőket okolta az eredmény miatt, inkább kritikusan beszélt a csapatáról. Pedig nyugodtan emlegethette volna a pechet, hiszen az időn túli szabaddobásnál Pérez labdája a kapufán csattant, míg az ukránok elleni vb-selejtezőn rendkívül korrekten bíráskodó macedón játékvezetők egy-két döbbenetes ítélettel segítették az ellenfelet. Az egyik indítás végén a Pásztor ellen elkövetett szabálytalanság miatt kétperces büntetéssel sújtották az orosz játékost, meglepő módon azonban a hetes elmaradt, sőt az ellenfél támadhatott.
A kapitánynak azonban igaza volt, hogy nem a külső körülményekben kereste a vereség okait, mert jobb a saját portánkon sepregetni. Van rá ok bőven. Hiába olimpiai bajnok az orosz válogatott, korántsem volt félelmetes, kevesebb hibával, több vállalkozó kedvvel legyőzhető lett volna. Játékosaink azonban rengeteg indítást rontottak el, s ha ezekből az akciókból higgadtan támadnak, valószínűleg néhány esetben góllal zárhattak volna. Így azonban jöhetett az ellenfél, amely rendre élt a lehetőségekkel. Azt sem könnyű megérteni, hogy néhány rutinos játékos miért nem vállalt többet, miért nehezedett akkora teher a két átlövőre, Nagy Lászlóra és Pérez Carlosra. Rájuk nem lehetett panasz, a harminc gólból ketten tizenhatot dobtak, ám – különösen az első félidőben – egyoldalú volt a játékunk. Szünet után ugyan az irányító Buday feljavult és bátrabban játszott, így mindjárt szellemesebbek lettek támadásaink – igaz, a döntő helyzetekben ekkor is sok volt a hiba.
Sovány vigasz, vagy inkább figyelmeztető jel kell legyen, hogy a vb eddigi legnagyobb meglepetését a horvát válogatott szerezte, amely ötgólos előnyt eladva 30-29-re kikapott Argentínától. Azaz a korábban nem sokra tartott dél-amerikai együttest sem lehet majd félvállról venni. Miként a szaúdiakat sem, akik ugyan hét góllal kikaptak a címvédő franciáktól, de a világbajnok 30-23-as sikere a vártnál szorosabb mérkőzésen született.
A C csoport további eredményei: Franciaország–Szaúd-Arábia 30-23, Argentína–Horvátország 30-29, Oroszország–Argentína 26-26. A csoport: Spanyolország– Marokkó 23-18, Jugoszlávia–Lengyelország 24-20, Tunézia–Kuvait 29-20. B csoport: Portugália– Grönland 34-19, Izland–Ausztrália 55-15, Németország–Katar 40-17. D csoport: Dánia–Szlovénia 33-24, Svédország–Egyiptom 29-23.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.