Nyolcan érkeztek a Kispesthez

Róth Ferenc
2003. 01. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új vezetőedző, Őze Tibor két héttel ezelőtti bemutatása után ismét tájékoztatót tartott a Kispest-Honvéd, ezúttal az új játékosok álltak a középpontban.
Feltételezhetően sokat szaladgált, rengeteget tárgyalt az elmúlt hetekben Kovács Atttila, a csapat menedzsere, lett is eredménye, hiszen a régiek mellett nyolc új játékost mutathattak be.
Kezében piros-fekete mezzel állt a fotósok elé a Videotonból érkezett Hamar István, a szolnoki Balogh Pál és Fedor Ottó, a REAC volt játékosa, Hungler Gábor, valamint a győri szerzemények: Mracskó Mihály, Erős Gábor, Filó Attila és a kapus, Molnár Levente.
A névsor – mint bejelentették – még nem teljes, a bajnoki rajtig hátralévő időben újabb játékosok érkezhetnek, ám, hogy kikről lehet szó, egyelőre titok.
Az viszont tény, hogy a román Marius Sasu továbbra is a kispestieket erősíti, s változatlanul tárgyalnak a Fradi-hátvéddel, Hrutka Jánossal.
Az alakuló csapatról Őze Tibor elmondta, hogy tartja az ígéretét, és támadó szellemű együttest küld majd pályára, elvégre a legjobb védekezés a támadás.
– Huszonöt edzésen vagyunk túl, ám a neheze még csak most következik. Az elkövetkező időszakban lesz a csúcsterhelés. Február első két hetében Dunavarsányban edzőtáborozunk, s közben edzőmérkőzést játszunk a Monor, a Kaposvár és a Szolnok ellen – mondta a vezetőedző.
Az említett találkozókon túl még a BKV Előre, a Nagyvárad, a REAC és az ESMTK ellen lép pályára a csapat a március elsejei, Dunaferr elleni bajnoki rajt előtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.