Egy év múlva, március 5-én kezdődik a 10., jubileumi fedett pályás világbajnokság, az addig valószínűleg már üzemkész Budapest Arénában. Ahhoz képest, hogy a tavalyi kormányváltás után az ősszel még a vb rendezésének a lemondása is felmerült, tegnap a szervezőbizottság vezetői már optimistán nyilatkoztak a világversenyről. Tehették, mert az új sportvezetés is belátta, hogy a lemondás hatalmas presztízsveszteséget jelentett volna a magyar sportnak, másrészt pedig néhány héttel Magyarország EU-csatlakozása előtt a vb jól segítheti az országkép alakítását. Szilvási György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára bejelentette, hogy az állami garancia és a tervezett pénzügyi támogatás mellett a minisztérium vállalja a szervezőbizottság által szerzett szponzori pénzek megduplázását. Szalay Péter, a szervezőbizottság ügyvezető elnöke természetesen örömmel fogadta a bejelentést. Annál is inkább, mert két hazai nagyvállalat, a Westel Rt. és a Mol Rt. vezetői írásban jelezték, hogy a világbajnokság kiemelt támogatói lesznek. De megállapodás született arról is, hogy a százötven országból érkező csapatokat a Danubius szállodáiban fogják elhelyezni. A rendezők munkáját viszont hátráltathatja, hogy az idei fedett pályás idényre tervezett tesztverseny az új Arénában a létesítmény átadásának csúszása miatt elmarad. A budapesti vb főpróbája 2004. február 21–22-én lesz a nyílt magyar bajnokságon az Arénában.
Az idén a világ legjobb atlétái egy hét múlva Birminghamben vetélkednek világbajnoki érmekért. Mérei László, a szövetség szakmai igazgatója elmondta, hogy nyolc versenyzőnk indul, s a szakvezetés elvárása három-négy döntős helyezés. Legjobb atlétáink a hét végén Bécsben szerepelnek, ahol válogatottviadalon vesznek részt.
A birminghami vb-csapat: Dobos Gábor (60 m), Varga Judit (1500 m), Tusai Brigitta (3000 m), Tóth Lívia (1500 vagy 3000 m), Vári Edit (60 m gát), Győrffy Dóra (magasugrás), Molnár Krisztina (rúdugrás), Vaszi Tünde (távolugrás).
Aggódhatnak a szurkolók? A Fradi gólszerzője is talált hibát a csapat játékában
