Farkas vállalná, Németh meglepődött

Kemenczky Zoltán
2003. 03. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örülök annak, ha valóban felvetődött a nevem, mint a férfi- válogatott lehetséges szövetségi kapitánya, és azt mondhatom, szívesen elvállalnám a feladatot – mondta lapunknak Farkas Sándor, hozzátéve, hogy eddig még nem kereste meg őt ez ügyben senki.
„Két éve nemet mondtam, lelkiismereti kérdést csináltam a dologból. Azóta már sokszor megbántam, hogy akkor így történt” – fogalmazott a szakember, aki november végén távozott a soproni GYSEV női csapatától, s azóta nem dolgozik a szakmában.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége múlt pénteken döntött Varga Mátyás, az eddigi kapitány távozásáról, s Mészáros Lajos szakmai alelnököt bízta meg azzal, hogy a március 25-i elnökségi ülésig tárgyaljon a jelöltekkel az utódlásról. A sajtóban eddig Farkas Sándor, Patonay Imre, Zsoldos András és az Angliában dolgozó Németh László neve merült fel.
Mészáros Lajost hiába kerestük hétfőn és kedden, nem tudtuk elérni. Bodrogváry Iván főtitkár úgy tájékoztatott, ennek az az oka, hogy Mészáros külföldön van.
Patonay Imre elmondta, őt még nem keresték, de a 90-es években szövetségi kapitányként már dolgozó tréner hangsúlyozta, hogy egy ilyen felkérés minden edző nagy álma, és mindenképpen megfontolná, ha felkérést kapna.
Az Angliában dolgozó Németh Lászlót telefonon értük utol. Hangjában meglepetéssel mondta, tőlünk tudta meg, hogy felvetődött a neve: „Az égvilágon senki nem keresett – folytatta. – Az angol válogatottnál lejár a szerződésem, és biztos, hogy tíz év után itt befejezem. A magyar válogatott nagyon attraktív, remek szerkezetű csapat, egy profi edző számára vonzó kihívás. Mivel azonban ön az első, aki keresett, nem lenne szerencsés, ha úgy tűnne, mintha a sajtón keresztül ajánlkoznék, erről nincs is szó. De nem zárkóznék el, ezt elmondhatom.”
*
A nyolcaddöntőben elbukott GYSEV helyett egy másik soproni csapat, a Postás szakíthatja meg a Pécs győzelmi sorozatát a női Magyar Kupa-fináléban, amelyet ma és holnap Miskolcon rendeznek meg. A bajnokságban éllovas soproniak az elődöntőben a házigazda diósgyőriekkel találkoznak, míg a másik ágon az 1997 óta megszakítás nélkül hetedik diadalára készülő PVSK a szintén esélytelenebbnek tartott BSE-vel játszik. A program, ma: PVSK–BSE 15.15, Diósgyőr– Soproni Postás 18 óra; holnap: a 3. helyért 15.15, döntő 18. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.