-JÉGKORONG-
Lassan már csak halványan pislákoló emlék, amikor 1997-ben az FTC hatalmas meglepetést okozva előbb megelőzte az Alba Volánt a rájátszásban, majd a döntőben a Dunaferrt legyőzve bajnoki címet nyert. Nosztalgiázhatunk a múlton s a forró hangulatú összecsapásokon, amikor még az Újpest és a Jászberény is beleszólt az éremcsatába, csakhogy a legendás időknek vége. Jó, hogy vége, hiszen az még egy félamatőr, félprofi időszak volt. Néha az eső, néha a köd szólt közbe, s szakította félbe a mérkőzéseket.
Azóta alapvetően emelkedett a színvonal, annak ellenére, hogy a két Fejér megyei csapat belügyévé vált a finálé. Fedett pálya híján a fővárosi klubok nem vetélkedhetnek velük. A Dunaferr és az Alba Volán belterjessé vált párviadala mégsem fulladt unalomba az elmúlt esztendőkben, hiszen az óriási rivalizálás eredményeként egyetlen esztendőben sem tudta a címvédő megismételni korábbi sikerét. Némi egyszerűsítéssel páros években a Dunaferr – 1998, 2000, 2002 –, páratlanokban az Alba Volán diadalmaskodott – 1999, 2001. A számmisztika szerint tehát ismét a székesfehérvári együttesen a sor, csakhogy ebben az esztendőben a két együttes már számtalan esetben cáfolta, hogy létezik papírforma.
Ha létezne, akkor vitathatatlan sem lehetne az Alba Volán végső sikere. Ebben a szezonban tizenegy mérkőzésen csapott össze a két együttes, nyolcszor nyert a Volán, kétszer a Dunaferr, és a Magyar Kupa-finálé döntetlennel zárult, amelyet büntetőkkel végül a dunaújvárosi gárda nyert. A fehérváriak játékosállománya erősebbnek tűnik, a hajrára valamennyi kulcsjátékosuk felgyógyult, s éppen az Interliga-sorozat megnyerésével szerezhettek ismét önbizalmat maguknak.
Erre szükségük is volt, hiszen a dunaújvárosiak év közben többször is megtépázták a tekintélyüket. A Magyar Kupa megnyerése mellett ugyanis éppen a legfontosabb összecsapásokon kerekedtek ellenfelük fölé. Így történt ez már a tavalyi bajnoki döntőben – akkor is a Volán volt esélyesebb –, a sor a Kontinentális Kupa 2. fordulójában folytatódott, ahol 8-4-re nyert, s ezzel a győzelemmel léphetett a 3. fordulóba. Ezzel szemben hazai pályán egyszer sem tudott diadalmaskodni az Alba Volán felett, a második sikert Székesfehérvárott az Interliga-elődöntő visszavágóján érte el a Dunaferr, ám sokra nem ment a 4-3-as győzelemmel, mert csupán a hosszabbítást csikarta ki, ahol egyenlített a hazai csapat, s a döntőbe jutott. Azaz egyik együttes végső sikere sem okozna meglepetést, legfeljebb az, ha a négy győzelemig tartó párharcnak bármelyik gárda is gyors véget vetne.
A döntő időpontjai. 1. mérkőzés: március 6. 18.00 óra, Székesfehérvár. 2. mérkőzés: március 7. 19.00, Dunaújváros, 3. mérkőzés: március 9. 18.00, Székesfehérvár, 4. mérkőzés: március 11. 18.00, Dunaújváros. (Ha szükséges.) 5. mérkőzés: március 13. 18.00, Székesfehérvár. 6. mérkőzés: március 14. 18.00, Dunaújváros. 7. mérkőzés: március 16. 18.00, Székesfehérvár.
*
A Ferencváros 5-2-re nyerte a jégkorong ob I 3. helyéért folyó Miskolc elleni párharc első mérkőzését. A két győzelemig tartó csata következő találkozója szombaton 18 órakor Miskolcon lesz.
***
A bőség zavarában. Egy esztendeje közvetlenül a bajnoki döntő előtt az MTV lemondta a finálé mérkőzéseinek közvetítését, mert a sportosztály akkori főszerkesztője úgy érezte, azzal, hogy a divízió I-es világbajnokságról a Sport 1 sugározhat, csorba esett a becsületen. Januárban Komlósi Gábor főszerkesztő-helyettes határozottan kijelentette, ezúttal szó sem lehet árukapcsolásról, feltétlenül közvetítik a döntőt. Nos, egyelőre még nem dőlt el, melyik csatorna kapja meg a jogot az idei világbajnokságra, ám a hokiszurkolók sokkal jobban így sem járnak. Ahogy Komlósi Gábortól megtudtuk, egyszerűen a bőség zavarával küzd a sportosztály, hiszen csütörtökön a női kosárlabda Magyar Kupa-döntő, pénteken a labdarúgó bajnoki rajt (Kispest–Dunaferr), vasárnap pedig a Veszprém–Kolding férfi kézilabda BL-negyeddöntő visszavágója kerül képernyőre. A negyedik mérkőzést, amely viszont már eldöntheti a bajnoki címet, kedden 21.10-től felvételről közvetíti az m2.
Otthon Start: az újépítésű lakás sem lehetetlen
