-VÍZILABDA-
Somossy Józsefnek megint több lett az ősz hajszála, mint amennyi egy héttel ezelőtt volt – köszönhetően annak, hogy a szombati Magyar Kupa-döntő után előbb Varga Tamást, majd Hesz Mátét, kedden pedig Vindisch Ferencet döntötte le a lábáról az influenza. Történt ez akkor, amikor már csak néhány nap volt hátra a KEK-döntőig, pontosabban a finálé első, budapesti mérkőzéséig.
„Olyan szezonunk van, hogy el sem hiszem, egy csapatot ennyi balszerencse sújthat – sóhajt a szakember. – Az biztos, hogy az edzői pályafutásom alatt ilyen még nem fordult elő velem. Nyakunkon a KEK-döntő, és három kulcsemberem harminckilenc fokos lázzal fekszik, a játékuk teljesen kétséges. De ha meg is gyógyulnak szombatig, egy hét kihagyás után, egyetlen átmozgató edzéssel a hátuk mögött ki tudja, mit várhatok tőlük.”
Az olasz Posillipót (Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás csapatát) a Vasasnál esélyesebbnek tartó Somossy szerint ebben a helyzetben felesleges arról beszélni, hogy két- vagy háromgólos előnyt kellene-e szerezni.
„Ideális felkészülés, egy hét közös edzőtáborozás után még talán álmodozhatnánk valami hasonlóról, de most csak azt mondhatom, valahogyan, ha csak egy góllal is, de győznünk kell, Nápolyban pedig megpróbálunk nem kikapni” – teszi hozzá a tréner.
A Domino két idegenbeli remeklés után kisebb hullámvölgybe került, a Magyar Kupa elődöntőjében öt góllal kikapott a Vasastól, a keddi bajnokin pedig döntetlent játszott a BVSC-vel.
„A Vasas elleni meccs volt a mélypont – mondja a mester, Kovács István. – Jobb volt a Vasas, de olimpiai bajnokokkal, világklaszszisokkal a sorainkban egyszerűen nem kaphatunk ki öt góllal. Ha megtörténik, mint most, az igencsak csökkenti a játékosok presztízsét, márpedig egy igazi profi csapatnál nem csupán az eredmény, a tekintély is fontos. A BVSC ellen már jobban ment a játék, biztos vagyok benne, hogy vasárnapig tovább javulunk, és nyerünk az Olimpiakosz ellen.
Ha így lesz, akkor a csapat már csoportelső, függetlenül az utolsó mérkőzésétől (Olympique Nice, itthon), ami azt jelenti, hogy a Final Four elődöntőjében elkerüli az olasz Pro Reccót.
„Egyelőre hagyjuk a négyesdöntőt, figyeljünk csak a mostani meccsre! – int Kovács. – Szerencsére most volt időnk edzeni, tovább csiszolgathattuk a játékunkat, az utóbbi időben ugyanis az előrehozott bajnokik, meg az itthoni és a nemzetközi kupamérkőzések miatt mindig a soros ellenfélből kellett készülnünk. Ahogy nézem, a játékosoknak jót tett, hogy a hétköznapjaik visszatértek a megszokott kerékvágásba, nyugodtabbak, magabiztosabbak. Márpedig ez igencsak fontos, hiszen az általunk alkalmazott variációk megkövetelik a teljes összpontosítást.”
A kérdésre, nem lenne-e magától értetődő, hogy a világklasszisok hullámvölgy nélkül játsszák végig a szezont, Kovács István nemmel válaszol: „Az ilyesmi elképzelhetetlen, legföljebb arra törekedhet az edző, hogy a csúcsteljesítmény és a gyenge produkciók közötti amplitúdó minél kisebb legyen.”
A szakértő szerint drasztikus erőszakot alkalmaznak az ukrán emberrablók
