Szabadkán született, és a családjával 1987-ben települt át Magyarországra Lékó Péter, aki a világ sok-sok tehetséges sakkzsenije között is csúcsot döntött, amikor 1994-ben, tizennégy évesen minden idők legfiatalabb nagymestere lett. A Szegeden élő sakkozó pályafutása az elmúlt tíz évben töretlen volt: tavaly kivívta, hogy világbajnoki döntőt játszhasson az orosz Kramnyikkal, a múlt héten pedig megnyerte a XX. kategóriájú szupertornát Linaresben.
– Győzelmével a csúcsra jutott, vagy képes ennél még feljebb lépni?
– Nagyon remélem, hogy ez még nem a csúcs volt. Ezt a világbajnoki cím jelentheti számomra. Linaresben eddigi pályafutásom legnagyobb sikerét értem el. Korábban már kétszer nyertem ugyan szupertornát Dortmundban, de arra azt mondták, hogy hazai pályán játszottam, mert ott nagyon kedvelnek. Ezért a spanyolországi győzelmem értékesebb, ráadásul négy világbajnok előtt végeztem az élen.
– Egy ilyen hosszú, kéthetes szupertornán a világklasszisok hogyan viselik el egymást, s ön hogyan viseli el az idegi megterhelést?
– Nagyon fegyelmezetten élek a versenyek alatt. A délelőtti két-három órás felkészülés után könnyű ebéd következik, majd pihenés, aztán jöhet az öt-hat órás küzdelem. Ilyenkor nincs idő szórakozásra, az egyedüli kikapcsolódást egy-egy séta jelenti. Különleges varázsitalom vagy ételem nincs. A spanyol konyha remek, mert én szeretem a halakat és a salátákat.
– Egy pohár vörösborral koccintott az elsőségére?
– Sohasem iszom alkoholt.
– A versenyre elkísérte felesége, az örmény származású Szonja. A fizikai sportágakban ez nem megszokott; a párja jelenléte nem zavaró?
– Egyáltalán nem, sőt! Az ilyen kiélezett idegi csatában számomra nagyon fontos a nyugodt háttér, amelyet a feleségem jelenlétével és segítségével biztosít. Mivel apósom, Arsakh Petroszjan a szekundánsom, így évek óta minden fontos viadalra hármasban utazunk. Itthon, Szegeden is sokat vagyunk együtt a felkészülés alatt.
– A szakírók szerint sikerét annak köszönheti, hogy a korábban is hatékony védekezése mellett támadóbb lett a játéka.
– Örülök, ha ez a véleményük, amit a tornán aratott négy győzelmem is bizonyít. Különösen Anand legyőzésének örültem nagyon, mert korábban még nem sikerült nyernem ellene. A legnehezebb partit a második fordulóban Kaszparov ellen vívtam, amely ugyan döntetlenül végződött, de megítélésem szerint fordulatosabb, izgalmasabb volt, mint egy krimi. Az elsőség mellett nagyon örültem annak, hogy én vehettem át a legharcosabb játékosnak járó különdíjat.
– Mindezek után hogyan ítéli meg az esélyét a Kramnyik elleni világbajnoki döntőben?
– A linaresi végeredmény egyértelműen jelezte, hogy a Kramnyik–Lékó döntő reális párosítás a világbajnoki címért. A páros mérkőzés valószínűleg május végén kezdődik, amely iránt már most is hatalmas az érdeklődés, főleg Oroszországban. Kellemes meglepetés volt számomra a győzelmem utáni itthoni fogadtatás, mert korábban ilyen nagy érdeklődésre nem volt példa. A népszerűség persze nagyon időigényes, még nem tudtam kicsomagolni sem, de azért élvezem. A felkészüléshez, majd a játékhoz csendre, nyugalomra lesz szükségem, s remélem, ezt a segítséget is megkapom a médiától.
***
Lékó Péter
Született: Szabadka, 1979. szeptember 8.
Nagymester, Élő-pontszáma: 2736.
Pályafutásának állomásai. 1994-ben minden idők legfiatalabb nagymestere és ifjúsági világbajnok lett. 1998-ban 4. helyezés Dortmundban és 2. hely Tilburgban. 1998-ban 40 tornajátszmából csak egyet veszített el. 1999-ben 4. helyezett Linaresben. 1999-ben 1. hely Dortmundban. 2002: olimpiai ezüstérem, első helyezés Dortmundban. 2003: a szupertorna megnyerése Linaresben.
Lövöldözés Kijevben: Megölték Volodimir Zelenszkij kulcsemberét
