Komoly reményekkel várták és fogadták 2000 őszén az Erdélyből áttelepült tehetséges atlétát, Miklós Évát Székesfehérváron, ahol az ARAK versenyzője lett. Másfél évig zömében Magyarországon készült, de a román válogatottban is versenyzett. Tavaly, február 23-án megkapta a magyar állampolgárságot, ám terve, hogy magyar színekben induljon az Európa-bajnokságon, nem sikerült, mert a szabadtéri idényben gyenge formában szerepelt. Ősszel visszatért régi edzőjéhez Bogdán Lászlóhoz, akivel a télen elsősorban Kolozsváron edzett.
A huszonöt éves atlétanő ígéretesen kezdte az idei fedett pályás idényt, januárban az első versenyén 60 gáton 8,36 másodpercet futott, távolban pedig 640 centimétert ugrott. Két nap múlva viszont súlyemelő edzés közben kifordult a bokája az Olimpiai-csarnokban. A részleges bokaszalagszakadás miatt hetekig nem gyakorolhatott.
„Éva balszerencsés – magyarázza Hirt Károly, az ARAK vezetőedzője. – Sérülése miatt a fedett pályás idénye nagyon rövid lett. Múlt héten kezdte a futóedzéseket, de még kissé érzékeny a bokája.”
Miklós Éva nem sietteti a felkészülést, csak júliusra tervezi a csúcsformáját, és azt, hogy kiharcolja a szabadtéri világbajnokságon való indulást. Amióta Magyarországon készül, még nem sikerült bizonyítania, de meggyőződése, hogy kiderül: nem feleslegesen támogatták az ARAK-nál évekig.
Miklós Éva a nyárra készül
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!