Röviden

MTI
2003. 03. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKV Előre is elődöntős
Meglepetésre a másodosztályú BKV Előre jutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel 4-2-re legyőzte az élvonalbeli Siófokot. A másik találkozón a Debrecen biztosan, 2-0-ra nyert hazai pályán a Sopron ellen. A Debrecen és a BKV Előre mellett az MTK és az FTC várhatja a pénteki sorsolást. (MTI)
Mandula főtáblás
Felkerült a főtáblára Mandula Petra a 2,1 millió dollár összdíjazású kaliforniai tenisztornán, miután a selejtező első mérkőzését az amerikai Yelsey ellen 6:1, 6:2-re, míg a másodikat a venezuelai Sequerával szemben 6:3, 6:0-ra megnyerte. A nyitó fordulóban a szerb–montenegrói Jelena Jankoviccsal találkozik majd. Ugyanez nem sikerült Kapros Anikónak, aki az amerikai Cacic ellen vívott találkozóját 6:0, 6:7, 1:3-as állásnál sérülés miatt feladta. (MTI)
Sávolt kiesett
A 380 ezer dollár összdíjazású floridai férfitenisztorna első fordulójában Sávolt Attila 6:3, 6:4-re vereséget szenvedett a brazil Fernando Meligenitől, és kiesett. Ugyancsak a nyitó körben búcsúzott az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick, aki bokasérülés miatt visszalépett. (MTI)
Csábító ajánlat
Massimo Moratti, az Internazionale elnöke évi 6 millió fontos fizetést adna David Beckhamnek, a Manchester United labdarúgójának. A milánói klub első számú vezetője nyáron szeretné megszerezni az angol válogatott csapatkapitányát. Beckham ugyan időről időre konfliktusba keveredik Sir Alex Ferguson vezetőedzővel, de májusban 2005 nyaráig meghosszabbította szerződését. (MTI)
Júniusban megnyitó
A tervek szerint júniusra készül el a káposztásmegyeri jégcsarnok. Az építők szerdán érték el a csarnok legmagasabb pontját, ami alkalmat adott az úgynevezett bokrétaünnepségre. A munkálatok tavaly februárban kezdődtek 2,7 milliárd forintos költségvetéssel. (MTI)
Új lövészsportág alakult
Hivatalosan is új lövészsportág alakult, miután a Fővárosi Bíróság országos szakszövetségként jegyezte be a Magyar Dinamikus Lövészsport-szövetséget (MDLSZ). A szervezet elnöke Horváth Ede, főtitkára Babits László. (MN)
Ismételhet a Pécs
Döntős a címvédő Pécs a kosárlabda női Magyar Kupában, miután az elődöntőben 57-44-re nyert a BSE ellen. A másik mérkőzésen a Soproni Postás 88-79-re győzte le a házigazda Diósgyőrt. A vesztesek a 3. helyért ma 15.30-kor, a győztesek a kupáért 18.15-kor mérkőznek meg Diósgyőrött. (MTI)
Zalai idegharc
A férfi kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén a ZTE hosszabbítás után 106-104-re nyert a Szolnok ellen. A férfi Magyar Kupa negyeddöntőjében, 1. mérkőzések: Atomerőmű–
Szombathely 96-71, Kaposvár– Körmend 69-72, Veszprém–Debrecen 68-97. (MTI)
Lékó remizett
A linaresi sakkszupertorna 10. fordulójában Lékó Péter sötéttel döntetlent játszott a világranglista-vezető orosz Garri Kaszparovval. Az állás: Kramnyik 5,5, Lékó, Kaszparov 5-5, Anand 4,5, Radzsabov, Ponomarjov 3,5-3,5, Vallejo 3. (MTI)
A Lazio a nyolc között
A labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének visszavágóján 2-1-re nyert a Lazio a Wisla Kraków otthonában, s 5-4-es öszszesítéssel továbbjutott. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.