Vasas–BVSC kupadöntő

Kemenczky Zoltán
2003. 03. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóllehet alapszabály, hogy az ember bánjon óvatosan a jelzőkkel, mégsem lehet a szenzációsnál enyhébb kifejezéssel illetni a Vasas csütörtök esti teljesítményét. A csapat a Kőér utcai 9-5-ös vereség után 10-5-re legyőzte a Magyar Kupa-elődöntő visszavágóján a bajnok Domino-BHSE-t, így 15-14-es összesítéssel bekerült a fináléba.
Somossy József, a Vasas vezetőedzője nem palástolta örömét, csodálatosnak nevezte együttesét.
„A Honvéd kezdősora majdnem egyenlő a magyar válogatottal, csak Kásás és Benedek hiányzik – mondta a szakember. – Ebben a szezonban először álltunk ki a Domino ellen teljes csapattal, végre szerkezetileg is rendben volt minden. Minden sikerült, még úgy is, hogy mi négy fórt kaptunk, az ellenfél tizenhármat, de ezzel én már nem foglalkozom. Szerencsénk is volt, de az öt gól akkor is öt gól.”
Somossy hozzátette: a mérkőzés előtt legbelül érezték, hogy győznek, de ő mindössze annyit várt el pólósaitól, hogy próbálják megcsinálni, amit az edzéseken hetek óta gyakoroltak.
„Erre ezen az estén minden játékosom képes volt – mondta. – Véletlenül sem állítanám azonban, hogy a csapatom csúcsformában van, így sem mi vagyunk a bajnoki cím esélyesei. Jó úton járunk, annyi a dolgunk, hogy igyekezzünk minden meccsen hasonlóan jól megoldani a feladatunkat.”
A tréner kitért a KEK-döntő jövő heti első mérkőzésére is: „Ott sem mi vagyunk a favoritok, hanem a Posillipo. Három éve együtt van a csapatuk, összeszokottak, négy külföldi játszik náluk. A maximumot kell nyújtanunk a sikerhez.”
További érdeklődésünket Somossy meglepő módon elhárította, mondván: „A Vasasnál sem a játékosok, sem a vezetőedző szerződését nézve nem biztos a jövő.”
A másik ágról a BVSC jutott a fináléba, amely ugyan a Szőnyi úton 11-11-re végzett a Szeged ellen, de az első mérkőzésen megszerzett tízgólos előnyét megőrizte (24-14).
„Nem álltunk hozzá könnyelműen a meccshez, a végén azonban már talán mindenki a döntőre gondolt – mondta Gerendás György vezetőedző. – Nem túl biztató számunkra egy olyan Vasas ellen játszani, amely a KEK-elődöntőben és a Honvéd ellen is a padlóról tudott felállni. Az angyalföldiek lendületben vannak, így szinte nem is számít, hogy bizonyára fáradtak. Szerintem egy ilyen siker elfeledteti a játékosokkal a fáradtságot. Nem nekünk áll a zászló, de a BVSC–Vasas meccseken mindig élethalálharc van, és mi mindig felszívjuk magunkat az ilyen összecsapásokra.”
A döntőt ma 15.35-től élőben közvetíti az m1 a Komjádi-uszodából.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.