A címvédő Avanglion ellenállhatatlan

S T R A N D V Í Z I L A B D A

2003. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miként várható volt, a Dreher strandvízilabda-bajnokság utolsó, dunaújvárosi selejtezőcsoportjában szombaton a címvédő Avanglion játszotta a főszerepet. A válogatott pólósokkal – Bárány Attila, Pelle Balázs, Regős Áron – felálló együttes játszmát sem vesztett, s a hatcsapatos mezőnyből csoportelsőként jutott a nyolcas döntőbe. A második továbbjutó helyért azonban nagy csata dúlt a Pécs és az OSC között, s végül a baranyai együttes a döntő szettben, 2:1 arányban múlta felül fővárosi ellenfelét.
A selejtező üde színfoltja volt a játékvezetők csapata, amely ugyan korosabb pólósokból állt, mint riválisai, mégsem az utolsó helyen zárta a küzdelmet, mert nagy küzdelemben 2:1-re legyőzte a kecskeméti csapatot. A strandvízilabda – miként a korábbi helyszíneken – Dunaújvárosban is nagy sikert aratott, a mérkőzéseket kétezer néző kísérte figyelemmel a lelátóról, s a tornát követően az amatőr csapatok ezúttal is az esti órákig élvezték a játék örömét.

A négy selejtező fordulót követően a legjobb együttesek küzdelmére, a nyolcas döntőre augusztus 2–3-án Kiskunmajsán kerül sor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.