A négy közé jutásért Kiskunmajsán

-STRANDVIZILABDA-

2003. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a középdöntőt rendezik meg szombaton és vasárnap Kiskunmajsán, a Dreher országos strandvízilabda-bajnokságon. Vasárnap estére kiderül, hogy a selejtezőkből továbbjutott nyolc együttes közül melyik négy játszhat majd a végső győzelemért a fináléban, amelyet festői környezetben, a lepencei strandfürdőn rendeznek meg a jövő hét végén, augusztus 9-én.
Kiskunmajsán szombaton a Buda Tours, az Avanglion, a Drink Team és a KSI Old Man’s együttese száll vízbe, másnap pedig a Körkutyák, a Szolnok-Arena, a Pécs-Avanglion, a BVSC-Ozzie alkotta négyes következik. Mindkét napon a két legjobb együttes jut tovább.
A hagyományos kiegészítő programok keretében ezúttal is lehet majd négyméterest lőni a Vasas olimpiai bajnok kapusának, Kósz Zoltánnak. A rendezők Kiskunmajsán is várják amatőr csapatok jelentkezését a délutáni tornára. Az érdeklődők Kósz Zoltánon kívül a sydneyi ötkarikás aranyérmes válogatott tagjai közül találkozhatnak Märcz Tamással, Varga I. Zsolttal és Székely Bulcsúval is, de játszik a tornán többek között Steinmetz Ádám, a Vasas centere és Pelle Balázs, az FTC kapusa is.
A mérkőzések mindkét nap 10.30-kor kezdődnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.