Hegedűs befejezi pályafutását

-KAJAK-KENU-

MTI
2003. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két évre eltiltotta a versenyzéstől a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) a hétszeres világbajnok Hegedűs Róbertet, akinek a szervezetében egy április 1-jén levett minta elemzése során szteroid nyomaira bukkantak.
Június végén a hazai szövetség illetékes bizottsága a fegyelmi eljárás során arra a megállapításra jutott, hogy a magyar válogatott meghatározó tagja nem doppingolt, ugyanakkor egy korábbi orvosi kezelésével összefüggésben elmulasztotta a bejelentési kötelezettségét. Ez a testület ezért idén július 12-ig tiltotta el a kajakost a sporttevékenységtől.
Az ICF azonban az ilyen esetekben nem mérlegel, hanem a szabályoknak megfelelően kirója a büntetést, az esetleges jogorvoslatra pedig csak ezután nyílik lehetőség. Hegedűs úgy nyilatkozott, hogy a megfelelő fórumokon igyekszik majd bizonyítani az igazát, ettől függetlenül befejezi pályafutását.
„A határozatot már csak azért is méltánytalannak érzem, mert itthon sikerült tisztáznom magam, az eltiltást is csupán a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kaptam” – mondta a sportoló.
*
Péntektől vasárnapig a Szeged melletti gróf Széchenyi István vízi centrumban rendezik a kajak-kenu országos bajnokságot, amely a második és egyben utolsó válogató az Atlanta melletti Gainesville-ben szeptember 11–14. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Angyal Zoltán szövetségi kapitány elmondta, hogy a női vb-csapat – eltekintve a 200 m-es számoktól – szinte már teljesen kialakult, nem úgy a férfiaké, amelyben Hegedűs Róbert eltiltása következtében tovább nőtt a gond.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.