Holland részsiker a „földi” szakaszon

MTI
2003. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Servais Knaven, a holland kerekes nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, összetettben továbbra is a címvédő amerikai Lance Armstrong áll az élen.
A Dax és Bordeaux közötti 181 kilométeres távon Bodrogi László csapattársa keményen megdolgozott a sikerért azon a szakaszon, amelyen a mezőny visszatért a földre, hiszen jószerivel emelkedő sem volt a táv során. Knaven a rajt után nem sokkal – kilenc társával, az ugyancsak holland de Groottal és van Bonnal, a francia Clainnel és Menginnel, az olasz Bossonival és Commessóval, az osztrák Lüttenbergerrel, a kolumbiai Parrával, valamint a spanyol Garcia Acostával együtt – ellépett a mezőnytől, a cél előtt 18 kilométerrel pedig még egyszer iramot váltott, s egyedül tekert tovább. A második és harmadik hely sprinthajrában dőlt el, Bossoni ekkor előzte meg Mengint.
Bodrogi a mezőnnyel együtt, 8:06 perces hátránnyal, 31-edikként ért célba, s az összetettben egy helyet visszaesve a 110. helyen áll. Az élen maradt az 1:07 perces különbség a vezető amerikai Armstrong és az őt üldöző a német Ullrich között.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.