Indul a Tour de Hongrie

-KERÉKPÁR-

MTI
2003. 07. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmincadik alkalommal rajtol el ma a magyar országúti kerékpáros-körverseny, a Tour de Hongrie, amelyen 13 ország 106 versenyzője vesz részt. Az idei viadal egy prológból és öt szakaszból áll, amely alatt összesen 777 km-t kell teljesíteniük az indulóknak. Ahogy az a világ nagy körversenyein megszokott, a legjobbak különböző színű trikókat viselhetnek az etapok során. Az összetettben élen álló a sárga, a mezőnypontversenyben vezető a piros, míg a „hegyek királya” a kék trikót húzhatja fel.
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) szigorú szabályai szerint – mivel nem elég rangos a verseny ahhoz, hogy profik is indulhassanak – a legjobb magyar kerekes, Bodrogi László nem állhat rajthoz, de ott lesz a mezőnyben Szekeres Csaba, aki Olaszországból hazaszerződött a P-Nivo Betonexpressz FTC-hez, s ő a viadal egyik nagy esélyese.
Az utolsó szakasz befutója hagyományosan a budai Várban, a Nemzeti Galéria előtt lesz.
Az eseményről a Sport1 mindennap egyórás összefoglalót sugároz. A program, prológ: Veszprém, 3,5 km, egyéni időfutam. 1. szakasz: Siófok–Pécs, 166 km, 2. szakasz: Szeged–Békéscsaba, 187 km, 3. szakasz: Füzesgyarmat–Miskolc, 185 km, 4/A szakasz: Miskolc–Kékestető, 115 km, hegyi befutó, 4/B szakasz: Mátraháza–Kékestető, 3,4 km, egyéni hegyi időfutam, 5. szakasz: Gyöngyös–Budapest, 117 km.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.