Párizs még elérhető

-ATLÉTIKA-

2003. 07. 31. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csendes hazai atlétikai idény csúcspontja lesz az következő hét: szombaton és vasárnap rendezik meg az LG Kupa elnevezésű országos bajnokságot Nyíregyházán, augusztus 10-én pedig a MAL Kupát bonyolítják le Szombathelyen. E két versenyen atlétáink még kiharcolhatják a világbajnoki szereplést.
Mérei László, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója elmondta, hogy a bajnokság rajtja előtt egy csúcs már született: közel hétszáz atlétát várnak Nyíregyházára, ahol több versenyszámban nemzetközi szintű csatában dőlhet el az érmek sorsa. A legizgalmasabb küzdelem férfi diszkoszvetésben lehet: a már vb-csapattagnak tekinthető Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán mellett a harmadik részvételi helyért Máthé Gábor és Varga Roland között már a bajnokságon eldőlhet a párharc. Férfi kalapácsvetésben Annus Adrián és Botfa Péter teljesítette a világbajnoki A szintet, s erre esélye van a sokáig sérüléssel bajlódó Kiss Balázsnak is. Az olimpiai bajnok korábban azt nyilatkozta: ha nem dobja túl a 79,50 métert, akkor el sem utazik a párizsi vb-re. A férfi sprintszámokban Németh Roland, Németh Gergely, Dobos Gábor, Gyulai Miklós és a fiatal Ágoston Dániel vetélkedhet a bajnoki címért. Vágtázóink váltóban megpróbálják kiharcolni a világbajnoki szereplést, amelyhez 38,80 másodpercnél jobb eredményt kellene elérniük.
A két középtávon is csúcstartó Varga Judit 800 méteren indul. Női távolugrásban Vaszi Tünde, Miklós Éva és Ajkler Zita színvonalas versenyben döntheti el az érmek sorsát.
Az eltiltása után a világbajnokságra készülő Divós Katalin a női kalapácsvetés esélyese, de a verseny nem lefutott: Marx Lívia és Tudja Júlia is beleszólhat az elsőségbe. Mérei László elmondta, hogy eddig húsz atlétánk teljesítette a világbajnoki kiküldetési szintet. A következő két hazai versenyen a csapat létszáma 25 főre emelkedhet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.