Tyler Hamilton szakaszgyőzelme

K E R É K P Á R

MTI
2003. 07. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai Tyler Hamilton nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát, a Pau–Bayonne közötti 197,5 kilométeres távot. Összetettben továbbra is címvédő honfitársa, Lance Armstrong áll az élen.

Hamilton már az első komolyabb emelkedőn megszökött a mezőnytől. Az összetettben immáron a hatodik helyen álló amerikait sokáig nem vette komolyan a mezőny, így tetemes előnyre tehetett szert a CSC csapat kulcscsontrepedéssel versenyző kapitánya. Amikor azonban már Vinokurovot is veszélyeztette, összeállt a Telekom-csapat, de csak a hátrányt sikerült csökkenteni, befogni már nem.

A sérülése ellenére az egész viadalon hősiesen küzdő kerekes megérdemelten győzött, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az ötödik győzelméért harcoló Armstrong elsőként gratulált korábbi csapattársának, s láthatóan őszintén örült a sikerének.
Bodrogi László a 94. helyen ért célba, az összetettben pedig továbbra is a 109. helyen áll.

Örömteli hír, hogy a Német Olimpiai Társaság Fair Play-díjat adott át az összetettben második Jan Ullrichnak, mivel a hétfői etapon bevárta legnagyobb riválisát, Lance Armstrongot, aki elesett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.