Lamine Diack ellenfél nélkül győzött

-ATLÉTIKA-

MTI
2003. 08. 20. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Párizsban a szombaton kezdődő világbajnokság előtt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség tartja kongresszusát, amelyen további négy évre Lamine Diackot választották meg a szervezet elnökének. A hetvenéves szenegáli sportdiplomata vetélytárs nélkül indult a tisztségért, s végül 4 tartózkodás mellett 165 igen és 9 nem szavazattal maradhat a posztján. A szövetség vezetésében nem történt változás, mert a négy alelnököt – a német Helmut Digelt, a Puerto Rico-i Amadeo Francist, a svéd Arne Ljungqvistet és a kínai Lou Ta-penget – is újraválasztották.
A nemzetközi szövetség 211. tagországa Kelet-Timor lett.
A szombaton kezdődő világbajnokságra készülő spanyol távolugró, Yago Lamela hatalmas ugrással üzent ellenfeleinek: a Castellónban rendezett versenyen 853 centiméteres eredményt ért el. A fedett pályás vb-ezüstérmes az első, aki idén 850 cm fölé került, s mindössze három centivel maradt el saját országos csúcsától.
A világbajnokság után szeptember 7-én Szombathelyen rendezik meg Grand Prix kalapácsvetés döntőjét. Előtte edzői szemináriumot tartanak, amelyen Anatolij Bondarcsuk, az 1972-es olimpia kalapácsvető bajnoka, Andrej Abduvaljev és Jurij Szedih edzője, az olimpiai bajnok Szedih, Németh Pál, a világ egyik legkiemelkedőbb edzője és Gécsek Tibor Európa-bajnok tart előadást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.