Nyári Virág rutinja aranyat ért

S T R A N D R Ö P L A B D A

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 08. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Siófokon rendezték tegnap a Rucanor strandröplabda országos bajnokság döntőit, s idén is újabb csúcs született. Rekordról már a nézők létszáma alapján is beszélhetnénk, hiszen óriási érdeklődés kísérte a helyosztókat, ám ennél sokkal lényegesebb: Nyári Virág ötödik alkalommal állhatott a dobogó tetejére.

A három selejtező alapján a Gudmann Csilla, Mester Orsolya kettős állt az élen, de a szakemberek a világszéria-viadalokon induló, s itt a második fordulóban bekapcsolódó Nagy Krisztina, Pethő Anita duót is esélyesebbnek tartották. A korábbi tornákon Pethőéktől háromszor is vereséget szenvedő Nyáriék azonban éppen a legjobbkor, az elődöntőben múlták felül riválisukat. Nagyék azzal vigasztalódhattak, hogy a harmadik helyért rendezett mérkőzésen legalább a bronzérmet megszerezték a Czakó, Dambendzet kettőssel szemben.

A fináléban úgy tűnt, a Gudmann, Mester páros fiatalos lendülete döntő lehet. Az első szettet megnyerték, ám Nyári Virág rutinja ezúttal döntőnek bizonyult. A páros a nagy melegben taktikusan okos megoldásokkal előbb egyenlített, majd a döntő szettben az aranyérmet is kiharcolta. Nyári és Héjass sorozatban másodszor diadalmaskodott, míg a strandröplabda királynője, Nyári Virág már ötödik alkalommal bizonyult a legjobbnak. Első győzelmét még 1995-ben Fésüs Erzsébettel aratta, s közben Sztankó Évával is aranyérmes lett. Egyedülálló pályafutás és gyaníthatóan a közeljövőben ezt a csúcsot más nem érheti el, legfeljebb ő maga döntheti meg.

A férfiaknál teljes mértékben igazolódott a papírforma, a három selejtező fordulóból kettőt megnyerő és egyszer második helyen záró Dávid, Geiger kettős ezúttal sem adott esélyt az ellenfeleknek. Biztosan jutottak a döntőbe, ahol a hazai ranglistán második helyen álló Koch testvéreket két szettben múlták felül. A férfiaknál a korábbi négyszeres bajnok Rácz, Buday párosnak ugyan lehetősége nyílt arra, hogy Nyárihoz hasonlóan ötödször legyenek elsők, ám az elődöntőben kikaptak Dávidéktól. A kaposvári kettős első sikerét aratta, de ha jövőre is együtt marad a páros, akár meg is védheti bajnoki címét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.