Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek a magyarok a Valladolidban rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságon. Szombaton, az első napon a felnőttek között győzött Csay Renáta, míg második lett a szintén kajakos Jámbor Attila, az ifjúsági versenyben pedig megvédte címét Faldum Bereniké.
A felnőtt nők küzdelme a vártnál kevesebb izgalmat hozott. Borsodi Géza szövetségi kapitány a futam után elmondta: bízott abban, hogy a győri Csay az országos bajnokság, a Világkupa és az Eb után újabb sikert arat.
A férfiak rajtja után a két magyar, Salga István és párosbeli társa, Jámbor Attila állt az élre, s az első futószakaszt még mindketten a tizenegy fős boly elején zárták. A folytatásban azonban Salga már nem lehetett versenyben, ugyanis kilyukadt a hajója, így feladta a küzdelmet. Jámbor viszont célba ért, mégpedig harmadikként, mégis második lett, miután a spanyol Manuel Busto nem a célbóják között haladt át, és ezért kizárták.
Kenuban viszont nem sok babér termett a magyaroknak. Hüttner Csaba a nyolcadik lett, Vajda Attila pedig kiállt.
Az ifjúsági lányok mezőnyében az Európa-bajnok, címvédő Faldum Bereniké a hajrában biztosította sikerét. Vasárnap előbb a Bartha Diana, Ábrahám Réka ifjúsági kettős diadalmaskodott, a Moldvai D. Anikó, Pacsai Katalin egység pedig bronzérmet szerzett.
A délutáni döntőkről lapzártáig nem érkezett jelentés.
Aranyérmek a maratoni vb-n
-KAJAK-KENU-
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!