Athénért Créteilben fognak harcolni

-BIRKÓZÁS-

Róth Ferenc
2003. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a Párizs melletti Créteilben a kötöttfogású birkózók 48. világbajnokságát. A vb-aranyakon túl, amint megszokjuk lassacskán az olimpiát megelőző esztendőben, a nyári játékokra jogosító kvótákért is küzdenek majd a versenyzők. A magyar színeket hét sportoló képviseli.
Amikor e sorok megjelennek, birkózóink már megtartották első edzésüket a világbajnokság színhelyén, a Robert Oubron-sportcsarnokban. A csapat előtt álló feladat nem kicsi. Részben azért, mert a magyar kötöttfogás múltjához méltó módon kell szerepelni, részben pedig azért, mert athéni jogosítványokat kell szerezni. Minél többet, mert ez is kötelezi a szakág képviselőit. Már csak azért is, mert néhány héttel ezelőtt az Egyesült Államokban rendezett másik világbajnokságon a szabadfogásúak kitettek magukért, kiválóan szerepeltek, s három olimpiai kvótával utazhattak haza.
Ha a magyar birkózósport hagyományait vesszük alapul, kijelenthető: az olimpiai helyek megszerzése nem tűnik elérhetetlennek. Alapvetően azért, mert az athéni részvételért „csak” az első tíz között kell végezni. Ez már elegendő ahhoz, hogy az adott versenyző nyugodtan, verseny- és fogyasztási kényszer nélkül készülhessen a jövő augusztusi csúcsversenyre. Ismerve azonban a kiegyensúlyozott és rendkívül erős mezőnyt – elegendő, ha a szovjet utódállamok klasszis képviselőire gondolunk –, kijelenthető, hogy minden egyes győzelem rendkívül nehéz lesz.
Komáromi Tibor, a szakág egykori világbajnoka, a jelenlegi kötöttfogású szakágvezető a hét versenyzőtől 3-4 kvóta megszerzését várja el, ezt tartja reálisnak.
– A legjobb eséllyel az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes, nehézsúlyú Deák Bárdos várhatja a viadalt. Rajta kívül a 74 kg-os Berziczától, a 2000-ben az 58 kilósok között Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, ám most az 55 kilósok mezőnyében szőnyegre lépő Majorostól és a 66 kilós Füredytől remélem, hogy helytáll a világbajnoki mezőnyben, és részvételi jogot is szerez.
A franciaországi vb-n túl jövőre további két versenyen lehet még kiharcolni az olimpiai indulási jogot. Ha azonban a vezetés által kitűzött tervet maradéktalanul végrehajtja a kitűnő felkészülést maga mögött tudó válogatott, akkor ezekre már nem is kell figyelni.
A verseny hivatalosan a ma esti mérlegeléssel kezdődik, majd holnap a csoportmérkőzésekkel folytatódik.
***
A magyar válogatott.
55 kg: Majoros István. 60 kg: Bóna László. 66 kg: Füredy Levente. 74 kg: Berzicza Tamás. 84 kg: Kiss Balázs. 96 kg: Virág Lajos. 120 kg: Deák Bárdos Mihály.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.