Ázik New York

T E N I S Z

2003. 09. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre nagyobb gondban vannak az amerikai nyílt teniszbajnokság rendezői, hiszen a hétfői nap után kedden is szinte folyamatosan esett az eső, s egyetlen mérkőzést sem tudtak befejezni. A férfiaknál megvan az első negyeddöntős, Andre Agassi, aki ellenfele sérülése okán léphetett tovább. Az amerikai házi csatában a 22 éves Taylor Dent kamikazestílusban vetette magát Agassira, bátran vállalta a kettős hiba lehetőségét, a második szervánál sem a biztonságra törekedett, hanem hogy esélyesebb ellenfelét kiszorítsa. Már az első gémben négy kettős hibát követett el, ennek ellenére nem vesztette el adogatását, mert Agassi bajban volt a fogadásoknál. Az első szettet többszöri játékmegszakítás után Dent nyerte a rövidítésben, s ezzel az első helyen kiemelt klasszis az első játszmáját vesztette el a US Openen.

A folytatásban aztán kijött a nagyobb tudás, előbb 6:4-gyel egyenlített, majd 7:5-tel a vezetést is átvette Agassi, amikor Dent combizomhúzódás miatt feladta a játékot.
Több továbbjutó nem is akadt a keddi játéknapon. Emiatt elsősorban a rendezők kesereghetnek, mert ha az időjárás nem szánja meg őket, nem tudják két hét alatt befejezni az esztendő utolsó Grand Slam-viadalát.

Ma már az elődöntőket kellene játszani a nőknél, de erre aligha kerülhet sor, mert kedden a nyolcaddöntők közül kettőt még nem fejeztek be. Az egyik a Miskina–Pierce összecsapás, amely – ha így megy tovább – világcsúcsot állít fel, hiszen harmadik napja játsszák. Hétfőn Miskina 4:3-as vezetéséig jutott, kedden aztán az orosz teniszező 7:6-ra megnyerte az első szettet, majd 2:0-ra vezetett a másodikban, amikor újabb esőszünet következett, amely tegnap is folytatódott New Yorkban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.