A vasárnapi jó kezdést követően igazi hideg zuhany volt a hétfői folytatás. Kovács Ivánnak kiemeltként nem is kellett pástra lépnie a selejtezőkben, csupán a 64 között kezdett. De nem jutott messzire: az amerikai Thompson 15-14-re legyőzte, s így gyorsan búcsúzott. Hasonló sorsra jutott Fekete Attila is, pedig ő a selejtezők során jól melegített be, hiszen hat győzelemmel, vereség nélkül zárt. A 64 között azonban esélye sem volt a kubai Barriento ellen, s 15-6-os vereséget szenvedett. Kulcsárban és Boczkóban maradt a remény, akik egyformán 15-7 győzelemmel kezdtek. Kulcsár egy kazah, Boczkó egy görög ellenfelet győzött le. Ez azonban papírforma volt, s a következő fordulóban a 16 közé jutásért már komolyabb rivális várt az Európa-bajnokra. A fehérorosz Zakharov egyértelműen jobb volt Boczkónál, az asszó folyamán csupán 3-2-ig vezetett a magyar versenyző. Ekkor kialudtak a lámpák, tízperces kényszerszünet következett, s ezalatt Boczkó kiesett a ritmusból, ellenfele fordított, és 15-11-re nyert. Kulcsár lapzártánk után lépett pástra.
A francia légitársaság, az Air France dolgozóinak sztrájkja miatt ha késve is, de megérkezett az orosz válogatott. Ez azonban a címvédő párbajtőrözőn, Pavel Kolobkovon már nem segített. Miután ebben a versenyszámban 169-en indultak, a 64-es főtábla már betelt, mire Kolobkov ideért. Több szerencséjük volt a női tőrözőknek, akiknél mindössze hatvanan indultak, így az orosz ugyancsak címvédő Boiko és társai pástra léphettek. Velük éppen meglett a 64-es főtábla.
Knapanek ágán több klasszis is szerepelt, míg Mohamed Aidának egyenes útja lehetett a nyolcas döntőig. A további két magyar induló, Varga Gabriella és Varga Katalin kedvezőtlenebb helyzetben volt, hiszen a 32 között már mindkettőjükre erős ellenfél várt.
Tegnap a férfi kardozók és a női párbajtőrözők is megkezdték a selejtezőket. A kardozók közül Ferjancsik Domonkos, Lengyel Balázs és Nemcsik Zsolt is kiemelt volt, egyedül Fodor Kendének kellett pástra lépnie, de neki sem okozott gondot a főtáblára kerülés. Az első csörtéjét ugyan elvesztette egy kínai vívó ellen, de később belelendült, és sorozatban öt győzelmet aratott.
A női párbajtőrözőknél Hormay Adrien és Mincza Ildikó kiemelt volt, csupán Nagy Tímeának és Tóth Hajnalkának kellett elindulnia a selejtezőn, amely még lapzártánkkor is tartott.
A szerencse Boiko mellett volt
V Í V Á S A havannai vívó-világbajnokságon az első napon jól kezdtek vívóink: valamennyien a főtáblára jutottak a férfi párbajtőrben és a női tőrben. A vasárnapi selejtezőket követően a férfi párbajtőrözők hétfőn a főtáblán már nem remekeltek, Fekete Attila és Kovács Iván már a 64 között búcsúzott, de az Európa-bajnok Boczkó Gábor is csupán egy körrel jutott tovább. A női tőrözők küzdelmeire hétfőn lapzártánk után került sor.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!