Bozsik Péter a Haladásnál folytatja

-LABDARÚGÁS-

Malonyai Péter
2003. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szeptember elején a Zalaegerszegtől megválva Bozsik Péter úgy tervezte, hogy néhány hónapig pihen majd, sokat lesz a gyermekeivel és a feleségével, a futballmentes napok pedig arra is jók lesznek, hogy okosabb legyen abban, mi is történt a ZTE futballcsapatával a bajnoki címtől a mélyrepülésig.
Nos, a sors alig több mint egy hónapot adott az edzőnek a pihenésre, Bozsik ugyanis megegyezett a Haladással. Furcsaság, hogy éppen a legnagyobb riválisnál folytathatja pályafutását, ám mint mondja, nem hiszi, hogy ebből gondja lesz:
– Ahogy akkor sem támadtak nekem Zalaegerszegen, amikor nem ment a csapatnak, úgy most sem szóltak semmit. Sok sikert kívántak, akik megállítottak az utcán, azt persze hozzátették, hogy kivéve akkor, ha a Zete ellen játszunk. Egyébként akármekkora is a rivalizálás a két csapat között, megszokott, hogy a környékbeli játékosok megfordulnak Szombathelyen és Zalaegerszegen egyaránt. A ZTE kispadján például az a Mihalecz István lett az utódom, aki Zalaegerszegen futballozott, majd volt edző a Haladásnál.
Az sem zavarja Bozsikot, hogy Détári Lajos igencsak viharos körülmények között távozott Szombathelyről. – A felek majd biztosan rendezik a függő ügyeiket, ez nem az én dolgom. Megállapodtam a tulajdonossal, Bíró Péter elmondta, mit akar, én is vázoltam az elképzeléseimet, megegyeztünk, egyelőre ennyi az én szombathelyi mesém. Egy-egy csapatnál ahány edző, annyiféle a történet, a múlt nem érdekes, csak a jelen, és persze a jövő. Ilyen ez a szakma… – állítja Bozsik, aki azt vallja, egy edzőnek mindenképpen igent kell mondania akkor, ha vonzó feladatot kínálnak neki, elvégre ezért választotta ezt a pályát. Arról nem beszélve, hogy mifelénk az átlagosnál súlyosabb következményei lehetnek a visszautasításnak, hiszen az NB I mindössze tucatnyi csapatot számlál, s több, az élvonalbeli munkára alkalmas edző van, mint tizenkettő. Magyarán: aki nemet mond, könnyen kikerülhet a körforgásból.
A kérdésre, hogy az öthetes szabadság elegendő volt-e ahhoz, hogy rájöjjön, a bajnoki cím után miért kezdett mélyrepülésbe a Zalaegerszeg, Bozsik széttárja a karját: – A folyamat visszafordíthatatlan volt, nem volt végső ok, sok-sok apróság döntött arról, hogy így legyen. Tanulságként azt vontam le, hogy a jövőben jobban kell figyelnem az érdektelennek tűnő momentumokra is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.