Elfogadta a Nemzetközi Automobil-szövetség motorsport- világtanácsa azokat a módosításokat, amelyeket a csapatok képviselőit is magában foglaló Formula–1-es bizottság javasolt. A szombati programot érintő reformok a legjelentősebbek. A két szabadedzés egy órával később kezdődik, végleg törölték a bemelegítést, amely az idén vasárnapról szombatra került át.
A rajtsorrendről határozó időmérő két fordulóból áll majd, s a versenyzők egy-egy mért kört tehetnek meg. Az elsőben az előző nagydíj végeredménye határozza meg a sorrendet. Mindössze két perccel azután, hogy mindenki befejezte a mért körét, elkezdődik a második forduló, ezúttal már az elsőben elért időeredmények szerinti fordított sorrendben. Az idei gyakorlathoz hasonlóan ötautónként kétperces szünetet tartanak, s ha valaki az első fordulóban valamilyen okból a pályán ragadt, a másodikban nem tehet meg mért kört.
Az autónként tízgarnitúrás keretből hármat már pénteken kötelező elhasználni, szombaton és vasárnap a többi hétből lehet válogatni. Az eddiginél korábban, már a szombati első szabadedzés kezdete előtt ki kell választani a készletből azt a típusú gumit, amellyel a versenyző részt vesz majd az időmérőn és a futamon. Az időmérőn és a versenyen 100 km/órára emelték a bokszutcai sebességkorlátozás határát. Visszahelyezték a versenynaptárba a dohányreklámokra vonatkozó szabályozás szigorítása miatt törölt Kanadai Nagydíjat, s ha a csapatok elfogadják, akkor 18 futamot rendeznek.
Újabb változások a láthatáron
F O R M U L A - 1
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!