Mi itt fázunk Európában, s várjuk, múljanak el a hideg hónapok, Ausztráliában viszont tombol a nyár, megteltek a strandok, 30 fok fölött van a hőmérséklet – ki ne irigyelné hát azt, aki a világ másik felén tartózkodhat mostanában.
Nos, a Majthényi Szabolcs, Domokos András repülő hollandi párosnak osztályrészül jutott, hogy már a karácsonyi ünnepek alatt megérkezzen a távoli földrészre, ám szó sincs pihenésről, semmittevésről. A két kiváló sportoló ugyanis január másodikától részt vesz a Melbourne-ben rendezendő repülő hollandi világbajnokságon, s mivel pályafutásuk során már két alkalommal is aranyérmesek voltak, a múlt kötelezi őket.
Tény azonban, hogy ezúttal némi hátránnyal indulnak az ausztrál egységek mögött, hiszen amíg nekik novemberben is sütött a nap, s „kéznél” volt a tenger, addig a magyar duó nem is tudott vízre szállni. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy októberben, novemberben már ritkán merészkedhetnek vízre a magyar vitorlások, a másik pedig, hogy Majthényiéknak nem is lett volna mivel, ugyanis november elején ha nem is vízre, de levegőbe bocsátották hajójukat. A vitorlást már ekkor elutaztatták a vb helyszínére.
A kétszeres világbajnok páros sikeres esztendőt tudhat maga mögött, ugyanis a nyári Európa-bajnokságról bronzéremmel térhettek haza, ami azt jelenti, hogy „egyben” vannak, jöhet a jó folytatás.
Aranyért utaztak Melbourne-be
V I T O R L Á Z Á S
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!