Bajnokság négy helyszínen

V Í V Á S

2003. 12. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százhárom évvel ezelőtt a férfi tőrözők és a kardozók küzdöttek először a magyar bajnoki címért. A hétvégi országos bajnokságon viszont már a három fegyvernemben tizenkét elsőségért forgatják a fegyvert. A pénteken kezdődő vetélkedés csúcspontja lesz a szombat délutáni finálé, amikor 16 órától egymás után rendezik meg a hat egyéni döntőt a Nemzeti Sportcsarnokban. A vívósport szerelmesei viszont a csapatverseny döntői közül csak harmadát láthatják, mert anyagi okok miatt ezeket három helyszínen bonyolítják le. Kovács Tamás, a Magyar Vívószövetség főtitkára a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar csapat reklámozásáért várt négymillió forintos bevételük nem érkezett meg, ezért anyagi okok miatt a csapatversenyt kénytelenek három helyszínen, a BVSC, az UTE és a Honvéd vívótermében megrendezni. Rendhagyó módon a legnagyobb hazai verseny, az országos bajnokság ezúttal nem számít bele a válogatásba, ennek az a magyarázata, hogy mivel a világbajnokság csak októberben volt, utána a válogatottak pihenőt kaptak, majd fizikai edzőtáborozáson vettek részt, így még nem kerülhettek megfelelő formába. Ennek ellenére a legtöbb számban kiélezett küzdelem várható a bajnoki címért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.