-FORMULA–1-
A Budapest Kongresszusi Központban rendezett Sportcsillagok gálaestje rendezvényen Baumgartner Zsolt is kapott különdíjat – a szavazáson pedig negyedik lett –, amely jelzésértékű; a sportújságírók „feljegyezték” őt, megjegyezték a nevét. Függetlenül azonban a sikeres esztendőtől, elképzelhető, hogy a tehetséges pilóta istálló nélkül marad.
Frank Tamás elárulta az ünnepségen, hogy a szükséges öszszeg fele, amely a pilóta további pályafutását részben biztosítja, már a rendelkezésre áll, a másikra azonban – igaz, egyre reménytelenebbül – még várnak.
– A kormány ígéretét bírjuk, hogy amennyiben a pénz felét előteremtjük, akkor a másikat biztosítják. Sajnos, eddig nem történt előrelépés, pedig az idő sürget, hiszen csupán ezen múlik, hogy Zsolt beülhet-e jövőre a Minardiba – mondta a menedzser, aki – információink szerint – a gálaesten tárgyalt Gyurcsány Ferenc sportminiszterrel a támogatásról.
Tény, a Minardi, ahogy mondani szokták, nem sok vizet zavart az elmúlt évben, hiszen a csapatok között az utolsó helyen végzett. Baumgartner számára azonban mégis karrierformáló lenne, ha beülhetne az autójukba.
Csütörtökön azonban ő sem fűzött nagy reményt a folytatáshoz.
– Nem éltem bele magam abba, hogy megnyílnak számomra a kapuk, ma pedig azt mondom, hogy bezárultak… Leginkább az fáj, hogy kérdés, lesz-e még egyszer ilyen lehetőségem és szerencsém – mondta.
A tárgyalások tegnap is folytatódtak, a délutáni órákban azonban konkrétumokról nem tudott beszámolni Frank Tamás, illetőleg csak ennyit mondott.
– Úgy tűnik, az idő múlásával egyre távolabb kerülünk a megoldástól…
*
Szigetvári Viktor, a sportminisztérium sajtófőnöke kérdésünkre elmondta, hogy a magyar állam továbbra is segít Baumgartner Zsoltnak a szponzorszerzésben, de a jelenlegi költségvetésben nincs pénzügyi fedezet ilyen jelentős anyagi támogatásra.
Halványodó remények
A nyári lelkesedés és hurráhangulat után ma távolról sem biztos az első magyarországi Formula–1-es pilóta jövője. Baumgartner Zsolt – aki a Hungaroringen a Jordan-Ford csapatban első magyarként állhatott rajthoz – ajánlatot kapott ugyan októberben ettől az istállótól is, a hét elején pedig a Minarditól, mégsem biztos, hogy a licences pilóták között tudhatja magát 2004-ben. Frank Tamás, Baumgartner menedzsere elmondta: a jövő évi induláshoz szükséges pénz fele megvan, a másik azonban még hibádzik…
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!