Húszan készülhetneka Kemény-keretben

2003. 12. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma este kiderül, hogy a Barcelonában a sportág történetének második világbajnoki aranyérmét megszerző, majd a Világligát is bezsebelő magyar férfi vízilabda-válogatott a sportújságírók szavazata alapján az év csapata kitüntető címet is magáénak tudja vagy sem – maradjunk annyiban, a tippmixen a legkisebb odds kerülne az újabb győzelme mellé… –, Kemény Dénes mindazonáltal már a jövőn töri a fejét. A mesteredző a 2004-es esztendő programjával foglalatoskodik, mint többször említette, a munka télen sem áll le, maximum nem annyira látványos. A kispad helyett ugyanis az íróasztal veszi át a főszerepet.
Ami biztos: január második napjától Balatonfűzfőn kezdődik el az olimpiai felkészülés. Később a Margitszigeten edzenek az urak – ráadásképpen a horvát és a görög pólósok legjobbjaival vívnak kétkapus edzőmeccseket.
És hogy kik alkotják a magyar keretet? Kemény doktor tegnap húsz játékost nevezett meg, ám hangsúlyozta: „Ez nem végleges, a teljesítmények függvényében bármikor változhat.”
A neveket böngészve nem érhet bennünket meglepetés. A tizenhárom világbajnokot egyaránt a keretben találjuk, mint ahogy a Kásásék mellett a kranji Európa-bajnokságon vízbe ugró Kiss Csaba, Steinmetz Ádám kettős is ott lesz Balatonfűzfőn. Mellettük sydneyi bajnokunk, Székely Bulcsú, valamint a válogatottban Kemény Dénes kapitánykodása alatt már bemutatkozó Jászberényi Gábor, Varga Dániel, Kis Gábor, Szívós Márton kvintett kapott meghívást. Biztosak lehetünk benne, az említettek élnek majd a bizalommal.
***
A válogatott kerete.
Kapusok: Gergely István, Szécsi Zoltán, Jászberényi Gábor. Mezőnyjátékosok: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Szívós Márton, Varga Dániel, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Vári Attila.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.