-KÉZILABDA-
Aligha akadt volna olyan szakember a világbajnokság előtt, aki eltalálta volna, melyik négy csapat jut be az elődöntőbe. Se a címvédő Oroszország, se az olimpiai és Európa-bajnok Dánia, se a mindig esélyes, négy éve az aranyéremig jutó Norvégia nem szerezhet már érmet, ráadásul Oroszország biztos, hogy nem lesz ott az olimpián. Norvégia ugyan még megragadhatja az utolsó szalmaszálat, amennyiben az ötödik helyért megrendezendő mérkőzésen győz Spanyolország ellen, de ez sem változtat azon, hogy ez a világbajnokság a meglepetésekről, no meg a jó magyar szereplésről marad emlékezetes. Utoljára a női válogatott 1995-ben, az osztrák– magyar közös rendezésű vb-n nyert érmet: a Laurentz László irányította csapat a bécsújhelyi döntőben Dél-Koreával szemben maradt alul.
Miként várható volt, az utolsó mérkőzésen a már biztosan elődöntős Ukrajna szövetségi kapitánya nem kockáztatta meg, hogy valamelyik kulcsjátékosa megsérüljön, pihentette őket, s a tartalékos ellenfél nem okozott gondot. A 13. percben már 10-3-ra vezetett az együttes, amelyet az sem zavart meg, hogy Mocsai Lajos szövetségi kapitány 39 fokos lázzal ágynak dőlt, s Tállay András orvos a legszigorúbban eltiltotta a mérkőzéstől. Mocsai azonban előrelátóan felkészítette egy ilyen esetre a másodedző Marczinka Zoltánt, aki szebben nem is mutatkozhatott volna be a kispadon.
– A párizsi torna során egy egész napot és az oroszok elleni mérkőzést bízta rám Mocsai Lajos – meséli Marczinka. – Úgy érezte, bármikor megtörténhet, hogy valamiért nem tud leülni a kispadra, s akkor ne érjen meglepetésként a feladat. Nem voltam ideges, legalábbis nem jobban, mint amenynyire a tét indokolta. A játékosok maximálisan betartották a taktikai utasításokat, s mert motiváltabban játszottak az ellenfélnél, az első félidőben eldőlt a mérkőzés.
A folytatásban már minden játékos pályára léphetett. Szükség is volt a frissítésre, mert a tíz nap alatt nyolcadik találkozóját vívta a csapat.
– Az olimpiai kvalifikáció volt az első számú cél, de nem állhatunk meg – jegyezte meg a mérkőzést követően Kulcsár Anita. – Ilyenkor már mindenki fáradt, az ellenfelek is, de erre a két mérkőzésre igyekszünk túltenni magunkat a nehézségeken.
Egyelőre a kapitány küzd a betegséggel, tegnap is lázas volt, nem a csapattal utazott Fiuméből Zágrábba a helyosztók helyszínére, hanem Sinka László főtitkárral. Este már edzést tartott, mert Mocsait ismerve elképzelhetetlen volt, hogy ne szedje magát össze a mai fontos találkozóra, amelynek az időpontja megváltozott: az eredetileg 19.15 órára ígért mérkőzést 16 órára tették. Az ok prózai, a francia televízió kérte, hogy válogatottjuk az ukránok ellen este játszhasson, s a pénz nagy úr.
Nehéz lenne megmondani, hogy szerencsés-e a csapat, hogy Dél-Koreával szemben vívhatja az elődöntőt, hiszen a másik ágon francia–ukrán összecsapásra kerül sor. A négy csapat közel egyforma eséllyel veszi fel a küzdelmet.
– Talán a franciáknak jobban örültünk volna – mondja Marczinka Zoltán. – A káposztásmegyeri tornán csúnyán megvertek bennünket, de előtte kétszer Párizsban győztük le őket. Dél-Koreával a nyáron kétszer játszottunk, egyszer kikaptunk, egyszer győztünk ellenük. A játékosok felszabadultak, ez sokat segíthet.
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
