Malawi lett az első „győztes”

A T L É T I K A

MTI
2003. 12. 31. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként, még a karácsonyi ünnepek előtt az afrikai szigetország, Malawi adta le az előzetes nevezését a március 5-én kezdődő budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokság szervezőbizottságának, amely hétfőig, január 5-ig várja a további jelentkezéseket.
A Dél-afrikai Köztársaság partjainál fekvő 80 ezer fős állam csupán egy 800-as futót kíván indítani, aki edző és kísérő nélkül érkezik a magyar fővárosba. Így biztos, hogy Malawié lesz az egyik legkisebb létszámú küldöttség.
Természetesen jelentkeztek már a „nagyok” is. Jóval népesebb létszámú válogatott szerepeltetését tervezi például Spanyolország, ahonnan előreláthatólag 33 atléta indul majd a Budapest Sportarénában rendezendő viadalon. A sportolók mellett további 14 fő (vezetők, edzők) kért akkreditációt. Mellettük, s ez már biztosnak tekinthető, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország is több mint 20 versenyzőt indít.
Ami a magyar válogatottat illeti: egyelőre nyolc atléta helye biztos a csapatban (Dobos Gábor, Szeglet Zsolt, Győrffy Dóra, Varga Judit, Vaszi Tünde, Molnár Krisztina, Tóth Lívia és Tusai Brigitta már biztos résztvevő), ám várhatóan ez a szám bővülni fog. Mérei László szakmai igazgató szerint a női 4x400-as váltó is rajthoz áll, s a férfiak szereplésére is jó esély van.

Természetesen az orosz atléták is rajthoz állnak majd Budapesten, ám a csapatfőnökök már az athéni olimpiára is gondolnak. Az ország atlétikai szövetsége 217 versenyzőt jelölt ki, akik elvileg indulhatnak az augusztusi játékokon. A sportolókra azonban szigorú válogatási feltételek várnak ahhoz, hogy valóban rajthoz állhassanak a görög fővárosban. Csak azok utazhatnak ugyanis, akik nyernek a nyári országos bajnokságon, és teljesítik az orosz, illetve a nemzetközi szövetség szintjeit. Hogy ez nem lesz könnyű, azt érzékeltette Valerij Kulicsenko szövetségi kapitány, aki elmondta, hogy néhány számban a hazai szintek erősebbek, mint amilyeneket a nemzetközi szövetség előírt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.