Túl van az életveszélyen Martinek János kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, aki egyelőre tisztázatlan körülmények között kizuhant egy szálloda harmadik emeleti ablakából az olaszországi Cataniában. A 38 éves sportember a katonai világjátékokon részt vevő magyar öttusa csapat vezetőjeként utazott Szicíliába.
– Martineket válságos állapotban szállították kórházba, de azóta javult az állapota – tájékoztatta lapunkat Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója. – Több bordája eltörött, és megsérült a mája is. A jövő héten dől el, hogy mikor szállíthatják haza.
Információink szerint családi problémái miatt kísérelt meg öngyilkosságot az egykori kiváló öttusázó, akinek életét az mentette meg, hogy fűre esett.
– Az ügyészség nyomozást rendelt el – tájékoztatta lapunkat a helyi rendőrség ügyeletese. – Az eset körülményei ugyanis zavarosak, a férfit súlyos sérülésekkel egy cataniai kórházban ápolják.
Martinek az 1988-as szöuli olimpián egyéniben, valamint Mizsér Attilával és Fábián Lászlóval csapatban is olimpiai bajnok lett. Nyolc évvel később Atlantában egyéniben bronzérmes lett.
Ukrajna ballisztikus fegyverhez jut, Irán amerikai légicsapástól retteghet















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!