Röviden

MTI
2003. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ráki második
Athénban, a súlyemelők előolimpiai tesztversenyén a nők 63 kilogrammos kategóriájában Ráki Henrietta 197,5 kilós teljesítménnyel a 2. helyet szerezte meg a világbajnok és világcsúcstartó kínai Liu Hszia mögött. A verseny közben a Nikaia-csarnok környékén vagy száz helybéli ismét tüntetett az ottani építkezés miatt, azt kifogásolva, hogy a pénzt nem sportcsarnokra, hanem más helyi beruházásra kellett volna inkább fordítani. (MTI)
Dárdai megsérült
Az őszi szezonból még hátralévő két mérkőzésen nem számíthat Dárdai Pál játékára a Hertha BSC labdarúgócsapata, a magyar középpályás ugyanis bokasérülést szenvedett. Az első orvosi vizsgálatok szerint a magyar válogatott futballista négy hétig nem tréningezhet. (MTI)
Edzőváltás Zalaegerszegen
Lemondott posztjáról Patkós Zoltán, a női kosárlabda-bajnokság sereghajtójának, a ZTE-Zala Volán csapatának vezetőedzője, akinek a helyére a klub vezetői az Orsi Sopron junior együttesének eddigi szakvezetőjét, Horváth Józsefet nevezték ki. (MTI)
A lőtérért harcolnak
A Magyar Sportlövő Szövetség értesülései szerint az üzemeltető Sportfolió Kht. el kívánja adni a sportág egyik hazai központjának számító Fehér úti lőteret. A szövetség vezetése harcolni fog az olimpiai felkészülésünk központjának számító létesítményért. (MTI)
A Mol elismerése
A Mol Rt. az idei nemzetközi és hazai versenyeken kiemelkedő eredményeket elért sportolókat és edzőiket jutalmazta meg. Vásárlási utalványt kapott többek között a kajakos Kovács Katalin, Bóta Kinga, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Vereckei Ákos, valamint edzőik, Fábiánné Rozsnyói Katalin és Sári Nándor, valamint a válogatott szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán. A női tőrözők közül jutalmat vehetett át Knapek Edina, Varga Katalin, Jeszenszky Szilvia, Berta Adrienn és Varga Gabriella. (MTI)
Woods a legjobb
Sorozatban ötödször választották meg Tiger Woodsot az év profi golfozójává. Bár a 27 éves amerikai szupersztár az idén nem nyert kiemelt tornán, mégis maga mögé utasította Vijay Singhet, Davis Love III-at és Mike Weirt. (MTI)
Álomszerződés
Serena Williams, a női teniszezők világranglistájának harmadik helyezettje hamarosan megköti a női sportolók legnagyobb összegű szponzori szerződését. A Nike sportszergyártó cég öt plusz három évre szóló, 55 millió dolláros (12 milliárd forint) kontraktust kínál a fiatalabbik Williams nővérnek. (MTI)
Dunaújvárosi siker
A házigazda Dunaújvárosi Főiskola csapata nyerte a női vízilabdatornát, miután harmadik mérkőzésén 10-4-re győzött az olasz Pescara ellen. A torna végeredménye: 1. Dunaújváros 6 pont, 2. Pescara 4, 3. Bochum 2, 4. Vasas 0. (MTI)
Kikapott a Volán
A Dunaújvárosi AC jégkorongcsapata óriási csatában, büntetőpárbajban bizonyult 6-5-re jobbnak az Alba Volánnál a Borsodi Ligában, amely egyben Interliga-találkozó is volt Székesfehérváron. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.