Tetszhalálból a tabella élére Siófokon

-LABDARÚGÁS- Sok jót nehéz elmondani a nemrég véget érő labdarúgó-bajnokságról, hiszen jószerivel semmi nem változott a sportágban. Egy csapat azonban – erején felül szerepelve – csodát tett . A Balaton FC őszi elsősége mindenkinek meglepetés. Az ügyvezető igazgató, Sallói István is csak ocsúdik a sikert követően.

Róth Ferenc
2003. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a házigazda győzelmével ért véget a Balaton FC–Videoton bajnoki mérkőzés, a siófokiak olyan fiesztát rendeztek a szurkolóik előtt, mintha a Bajnokok Ligájában értek volna el sikert, no jó, mintha már megnyerték volna a bajnokságot.
– A nemzetközi szereplés távlati cél, s a bajnoki címre sem kötnék fogadást. Maradjunk annyiban, a szép ősszel elértük a felsőházi folytatást, mert ehhez talán már nem férhet kétség – mondja a csapat ügyvezetője, aki kanosszát járt a nyáron, amikor a csapat léte volt a tét.
A Balaton fővárosa „nem normális” futballklubot működtet – vagy éppenséggel pontosan olyat… Sallói István elmondása szerint náluk az éves költségvetés is meg a csapat körül tevékenykedő kiszolgáló személyzet is jóval kisebb létszámú, mint másutt.
– Nagy nehezen összekapartuk azt a száz-száztíz millió forintot, amely alapvetően szükséges volt ahhoz, hogy megfeleljünk az első osztály követelményeinek. Már a rajtnál tudtuk, hogy sztárfizetéseket nem tudunk adni, s világos volt az is, hogy a korábbi tizenöt ember helyett a harmadával kell megoldanunk a csapat körül dolgozók létszámát. Így aztán nálunk például a takarítónő, a mosónő és a szertáros egyazon személy, s az utánpótlásért és a létesítményért is ugyanaz az illető felel – mondja Sallói.
Nem ideális helyzet, de lám, így is lehet…
Rövid idő telt el az említett fieszta óta, s bár az ügyvezető még csak most ocsúdik a bajnoki örömből, már a jövő évet tervezi a magyar futball vitathatatlan sikeredzőjével, a Győrből érkezett Csertői Auréllal.
– Abból a szempontból egyelőre tanácstalan vagyok, hogy építsünk-e új csapatot, jöjjenek-e új futballisták. A megnövekedett elvárások miatt talán kellene néhány, de tudom azt is, hogy a jelenlegiek közül mindenki mindent megtett az előző hónapokban. Becsapni meg igazán nem akarom őket. Az első tavaszi fordulóig, a békéscsabai meccsig van még időnk arra, hogy jó döntést hozzunk. Az a tény, hogy csupán három pontot kell szereznünk az alapszakasz hat találkozóján ahhoz, hogy a rájátszás során a felsőházban folytathassuk, mindenkit megnyugtat – alkot véleményt Csertői.
Osztja véleményét Sallói István abban, hogy a Siófokot az ősszel elkerülte a hosszabb hullámvölgy, s csupán két vesztes mérkőzést említ meg. A Sopron ellen a végén elveszítettet meg a ZTE elleni nullapontost.
– Bravúrnak ellenben azt tartom, hogy volt egy hatos nyerő szériánk, amely arra is jó volt, hogy odaérjünk az élcsoporthoz, meg arra is, hogy a játékosok elhiggyék, akár az élre is juttathatják önmagukat – mondja Sallói.
Most ott vannak, s ott maradnak a jövő évi első forduló után is, ez egészen biztos. Az ötpontos előnybe ugyanis egy vereség belefér…

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.