Van mire építenie a nők kapitányának

V Í Z I L A B D A

Amler Zoltán
2003. 12. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilveszter napján is edzünk – közlik a lányok. Hihetnénk, szomorúak ettől, ám nem így van. Nem repdesnek az örömtől persze, hogy munkával zárják az esztendőt, ám nem is esnek letargiába, hozzáállásuk példaértékű: „Valamit valamiért.”
Tudásuk legjavát próbálják nyújtani, meggyőzni a mestert, helyük van abban a csapatban, amely jövő nyáron sporttörténelmet igyekszik majd írni Hellas földjén. „Előbb jussunk ki!” – vág közbe sietve a kapitány, aki óva inti kiválasztottjait attól, hogy már az olimpia körül forogjanak a gondolataik. Faragó Tamás nem győzi hangsúlyozni: „A selejtezőben nehezebb is lehet a feladat, mint a játékokon.”
Az említett kvalifikációs torna két hónap múlva, február 23. és 29. között az olaszországi Imperiában vár a női pólóválogatottra – a házigazdák világbajnokai mellett Spanyolország, Új-Zéland és Brazília legjobbjaival kell megküzdenie a két, athéni repülőjegyet érő helyért. Kétségtelen, a másik csoportban kuszább a helyzet, hiszen Hollandia, Oroszország és Kanada révén három olyan társulatot találunk, amelyek közvetlenül a világ elitjéhez tartoznak, mégsem érdemes előre inni a medve bőrére. „Rögvest a nyitányon mi leszünk a szabadnaposak a csoportban, majd első meccsünket a spanyolokkal vívjuk. Erre a sorsdöntő meccsre készülünk” – magyarázták egyöntetűen a montreali legendával Európa-bajnoki arany- és bronzérmet, vb-ezüstöt és Világkupát nyert játékosok, akik ma újra birtokukba veszik a margitszigeti Hajós uszoda tornatermét, valamint a sátorral fedett 33-as medencét. Ott lesznek egytől egyig a légiósok, az Orizzonte Cataniát erősítő Drávucz Rita, Pelle Anikó kettős, a Pescara húzótriója, a Stieber Mercédesz, Valkay Ágnes, Valkay Erzsébet hármas, a palermói Rédei Kata, valamint az itthon játszók, az újvárosi büszkeségek, Sós Ildikó, Primász Ágnes, Tiba Zsuzsa, Benkő Tímea, Sipos Edit és társaik, a Vasas két kiválósága, Horváth Patrícia és a bajnokságban a gólokat nem ritkán tízesével szerző Kisteleki Dóra, a szentesiek világbajnoka, Szremkó Krisztina és a többiek, egyszóval minden számításba vehető vízilabdás hölgy. Nem titok, kicsi a merítési lehetőség, ám higgyék el, annál nagyobb az elszántság. Épít is erre a kapitány!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.