Az utolsó ZTE erősített

L A B D A R Ú G Á S

2004. 01. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bajnokságban utolsó helyen álló ZTE a Kínába igazolt Kenesei Krisztiánért kapott 90 millió forint egy részét az együttes megerősítésére költi. Fiatal, tehetséges játékosok helyett rutinos labdarúgókat igazolt a zalaegerszegi klub: Sebők Vilmos és Tamási Zoltán két és fél éves, Sebők József pedig másfél éves szerződést kötött. Sebők az izraeli Názárettől igazolt a ZTE-hez, Tamási az Újpesttől érkezett, míg Sebők a ciprusi Limasszol együttesétől tért vissza Magyarországra. A klub vezetői a tegnap sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a csapatot tovább szeretnék erősíteni.
A bajnoki címvédő MTK vezetőedzője, Egervári Sándor is meglepődött, amikor kiderült, hogy az utánpótlás-válogatott Czvitkovics Péter annak ellenére távozik, hogy jelenleg még nincs külföldi kérője. Fülöp Ferenc klubigazgató elmondta, hogy Győri Jánosért a Vasas és a Győr érdeklődik, Szántai Levente pedig kölcsönbe került fél évre a Tatabányához. Molnár Zoltánért több egyesület bejelentkezett, köztük a Bp. Honvéd is. A 36 éves Illés Bélát pedig Szombathelyre csábítják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.