Vasárnap, utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzésén bosszantó, 29-29-es döntetlent ért el a magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovénia ellen, hiszen a találkozó nagy részében vezetett, az utolsó percekben többször is eldönthette volna az összecsapást, ám nem tette. Furcsa helyzetet teremtett ez a döntetlen, mert jobb gólkülönbséggel ugyan a szlovének végeztek a csoport első helyén, ám a középdöntőt a magyar válogatott kezdheti az élről. A magyarázat egyszerű: a csoport végeredményébe beleszámít a kieső Izland elleni produkció, míg a középdöntőbe csak a továbbjutók elleni eredményeket viszik magukkal a csapatok. A szlovének hat góllal, a mieink hárommal nyertek az izlandiak ellen.
A középdöntő ezen ágán egyébként már nincs százszázalékos csapat, miután a franciák ugyancsak 29-29-es döntetlent játszottak a németekkel. A világbajnoki bronzérmes franciák így szintén három ponttal kezdhetik a második kört, s éppen a magyar csapat ellen lépnek pályára ma 16.30 órakor (m2) Ljubljanában.
Skaliczki László szövetségi kapitány elégedett az eddigi eredményekkel, hiszen egy újabb pontszerzés esetén nagyon közel kerülne csapata a legjobb nyolc közé jutáshoz. Ez a célkitűzés, de semmi ok a kishitűségre, hasonló folytatás esetén az elődöntőbe jutás is elérhető. A játékosok pedig mintha csak igazolni szeretnék a kapitányt, sikeréhesen küzdenek minden mérkőzésen, az olimpiai részvétel tudatában sem lazítanak.
A csoport: 1. Oroszország 6 pont, 2. Svédország 4, 3. Svájc 2,
4. Ukrajna 0. B csoport: 1. Horvátország 5 pont, 2. Dánia 4, 3. Spanyolország 2, 4. Portugália 1. C csoport: 1. Szlovénia 5 pont (100-90), 2. Magyarország 5 (91-83), 3. Csehország 1 (88-97), 4. Izland 1 (87-96). D csoport: 1. Franciaország 5,
2. Szerbia és Montenegró 4, 3. Németország 3, 4. Lengyelország 0.
A középdöntő állása, I. csoport: 1. Oroszország 3 pont (58-47), 2. Horvátország 3 (56-54), 3. Svédország 2 (62-54), 4. Dánia 2 (49-46), 5. Svájc 0 (49-54), 6. Spanyolország 0 (44-63). II. csoport: 1. Magyarország 3 (59-54), 2. Szlovénia 3 (66-62), 3. Franciaország 3 (52-49), 4. Szerbia-Montenegró 2, 5. Németország 1 (55-57), 6. Csehország 0 (58-67).
***
FOLT A BAJNOKSÁGON.
Botrányos jelenetekkel zárult a Vasas és az osztrák Hypo bajnoki mérkőzése vasárnap a Fáy utcában, az angyalföldi szurkolók és a vendégjátékosok szópárbaja tettlegességig fajult, az egyik drukker megsérült. Végül a Vasas vezetőinek közbelépése állította meg a féktelen indulatokat, de ennyivel aligha zárul le az ügy. Várható volt, hogy az osztrák sztárcsapat szereplése a magyar bajnokságban nem lesz zökkenőmentes, hiszen az elmúlt évtizedekben a Hypo menedzsere, Gunnar Prokop sokfelé okozott feszültséget, így több klubnál sem szívesen látott vendég. A Hypo szereplését támogatók azzal érveltek, hogy a sokszoros BEK- és BL-győztes együttessel színvonalasabb lesz a bajnokság. Sajnos ez sem igaz, Prokop csapata, amely két győzelemmel a második, továbbjutó helyen áll a Bajnokok Ligája C csoportjában, a magyar bajnokságot teljesen komolytalanná teszi. Már tízszer kikapott, jelenleg a 8. helyen áll, s miután az általa elért eredmények beleszámítanak a rájátszás mezőnyének kialakulásába, korántsem mindegy, mennyire játszik komolyan a gárda. Nos, a tíz vereség arra utal, hogy a Hypo csak felkészülési mérkőzésnek tekinti a magyar bajnokikat, s ezzel a hazai sorozat válik komolytalanná – egy bajkeverő miatt.
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
