Egy bajnok újonc lesz

-TENISZ- A szerdai negyeddöntők valamennyi mérkőzésén az esélyesebb teniszező nyert az ausztrál nyílt teniszbajnokságon Melbourne-ben, így a férfiaknál a spanyol Juan Carlos Ferrero és a svájci Roger Federer egymás ellen csatázik a fináléba kerülésért. A nőknél a belga Kim Clijsters és a svájci Patty Schnyder biztosította utoljára helyét a négy között.

2004. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha kedden Marat Szafin nem győzte volna le az amerikai Andy Roddickot, akkor a férfiaknál az első négy kiemelt vívhatná az elődöntőt, ami egészen kivételes eset a Grand Slam-tornákon, sőt, ha hozzátesszük, hogy a tavalyi négy Grand Slam-bajnok közül három így is felléphet az elődöntőben – a US Open-győztes Roddick lett volna a negyedik –, akkor nyugodtan kijelenthetjük, az idén valóban a legjobbak vívják az elődöntőket.
A Roland Garros-győztes Juan Carlos Ferrero eddig ugyan elsősorban salakon jeleskedett, de az idén Melbourne-ben sem lehet panasz a játékára. Igaz, úgy jutott a legjobb négy közé, hogy még egyetlen kiemelt játékossal sem kellett csatáznia, mert az ő ágán valamennyien korábban kiestek. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a spanyol teniszezőnek ölébe hullottak a győzelmek, ismerjük el, a negyeddöntőben a marokkói Hisam Arazi alaposan megizzasztotta. A 3:0-s siker csak első ránézésre tűnik könnyűnek, a második és a harmadik szettben csupán a rövidítésben kerekedett felül Ferrero Arazin. A marokkói, aki pályafutása során másodszor vívhatott negyeddöntőt Melbourne-ben, szívósan küzdött, és Ferrero elsősorban adogatásainak köszönhette a győzelmet. A spanyol sztár 18 ászt ütött a mérkőzés során Arazi kettőjével szemben.
A wimbledoni címvédő svájci Federer ugyan egy szettel többet játszott, mégis csak öt perccel maradt tovább a pályán, mint Ferrero, s 2 óra 41 perc alatt nyert az argentin David Nalbandian ellen. Federer szintén elsősorban szerváival állította megoldhatatlan feladat elé a dél-amerikait, húsz ászt ütött, míg Nalbandian csupán ötöt. A svájci ugyan első alkalommal jutott a negyeddöntőbe Ausztráliában, ám végig bátrabban játszott, s hiába hibázott többet az argentinnál, nyerő ütésből többet ért el.
Amíg a másik ágon Agassi és Szafin csatájában mindenképpen olyan teniszező nyer, aki már legalább a döntőig jutott Melbourne-ben, addig Federer és Ferrero első alkalommal szerepelhet itt az elődöntőben. No, persze, aki nyert már Grand Slam-tornát, attól ez mégsem igazi meglepetés.
A nőknél érik a belga házi döntő, miután Kim Clijsters a negyeddöntőben két szettben legyőzte Anasztaszja Miszkinát. Az orosz játékos csak az első játszmában tudta megnehezíteni Clijsters továbbjutását, akkor a rövidítésig tartotta magát, ám a folytatásban már egyértelműen kidomborodott a belga teniszező technikai fölénye.
Az elődöntőben az a svájci Patty Schnyder lesz az ellenfele, aki tegnap az amerikai Lisa Raymondot búcsúztatta, s korábban a nyolcaddöntőnél tovább nem jutott. A legnagyobb riválisok kiesése után az lenne a torna igazi szenzációja, ha a finálét nem a két belga, Justine Henin-Hardenne és Clim Clijsters vívná.
Férfi egyes, negyeddöntő: Ferrero (spanyol, 3.)–Arazi (marokkói) 6:1, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5), Federer (svájci, 2.)–Nalbandian (argentin, 8.) 7:5, 6:4, 5:7, 6:3. Az elődöntőben: Agassi (amerikai, 4.)–Szafin (orosz). Női egyes, negyeddöntő: Clijsters (belga, 2.)–Miszkina (orosz, 6.) 6:2, 7:6 (11-9), Schnyder (svájci, 22.)– Raymond (amerikai, 25.) 7:6 (7-2), 6:3. Az elődöntőben: Henin-Hardenne (belga, 1.)–Zuluaga (kolumbiai, 32.), Clijsters–Schnyder.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.