Ezúttal nem volt vita: Imrő Dezső a kapitány

-SÚLYEMELÉS-

2004. 01. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meglepetés után papírforma: azok után, hogy a megválasztott szövetségi kapitány, Fehér Tamás egy hét után bedobta a törülközőt, Imrő Dezsőt választották a válogatott élére. A tegnapi rendkívüli elnökségi ülésen a jelenlévők ezúttal vita nélkül, 15 igen és egy ellenszavazattal tették le voksukat a kisbéri Vállalkozók SE vezetőedzője mellett.
Várható volt. Az elnökség egy jelentős csoportja a január 19-i döntés alkalmával is a világbajnoki érmes Varga Viktória edzőjét látta volna leginkább alkalmasnak legjobb emelőink irányítására, ám végül a külföldről hazatérni készülő Fehér Tamásra esett a választás. Nem titkoltan többek között azért, mert egyedül az ő pályázata felelt meg minden szempontból.
Az új kapitány azonban végül nem vállalta a megbízatást (a sportnapilapban nyilatkozva sejtelmesen utalt arra, hogy nem mindenki felől érezte a bizalmat), így Dolovai Tamás elnök élve az alapszabályban rögzítettekkel, új pályázat kiírása nélkül hívta össze a rendkívüli ülést. Itt a várakozásoknak megfelelően az eredetileg szövetségi edzőnek kinevezett Imrő Dezsőt választották kapitánynak. A február 9-én a tatai edzőtáborozással kezdődő olimpiai felkészülés tehát az ő vezetésével kezdődik, segítője Bökfi János lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.