Tegnap felmentették Papp Albertet, a Sportfólió Kht. vezérigazgatóját. Kedden még Papp Albert engedélyezte, hogy az újpesti jégcsarnok műszaki átadása alatt is használhassák a jeget a sportolók. A váratlan felmentés Szigetvári Viktor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium sajtófőnöke szerint nem áll összefüggésben ezzel az üggyel, hanem a kht. eredményesebb működése érdekében történik. Az állami sportingatlanok gazdálkodásáért felelős, 2000 márciusában létrehozott kht. négy esztendő alatt több mint egymilliárd forintnyi veszteséget halmozott fel, s tőkéje egy részét is felélte.
A veszteségesen működő társaság élére Gyurcsány Ferenc, a sporttárca irányítója Király Gabriellát miniszteri megbízottnak nevezte ki, míg Papp Albert helyét ügyvezetőként, ugyancsak szerdai hatállyal, Vass Károly sportszakmai és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes vette át.
Szigetvári Viktor magyarázatként még hozzáfűzte, hogy a minisztérium háttérintézményei közé tartozó Sportfólió Kht.-nál történő változás része a tárca tavaly megkezdett átalakításának: a korszerűsítéssel a sportszakmai célok érvényesítését, a hatékonyabb létesítményfejlesztést, a jobb ingatlanhasznosítást akarják elérni. A feladat az, hogy lehetőleg már középtávon rentábilis legyen a Sportfólió, miközben változatlan cél, hogy az olimpiai felkészülést továbbra is maradéktalanul kiszolgálják.
A tárca – éppen a költségcsökkentés érdekében – néhány hét múlva öt ingatlan értékesítésére pályázatot fog kiírni: a három budapesti és két vidéki létesítmény értékesítéséből mintegy 3,5-4 milliárd forintos bevételt remélnek.
A GYISM sajtófőnöke szerint olyan ingatlanokról van szó, amelyek nem stratégiai sportlétesítmények, és az olimpiai felkészülést sem befolyásolják. A Sportfólió korszerűsítéséről, a megtett intézkedésekről februárra készül el a kormány elé terjesztendő öszszegzés.
Felmentették a Sportfólió vezetőjét
-SPORTPOLITIKA-
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!