Gondok Parmában, jó a Milan

-LABDARÚGÁS- Egyszer minden sorozat megszakad. Olaszországban az AS Roma első vereségét szenvedte el (de vezet), míg legyőzője, az AC Milan két kudarcot követően tudott ismét nyerni. A Bajnokok Ligája-címvédő decemberben alulmaradt a Világkupa-döntőben, majd az Udinese is elpáholta, így Rómában nem számított esélyesnek. Torinóban Pavel Nedved bombagóllal bizonyította be, hogy az Aranylabda jó helyen van nála, míg a Parma a súlyos anyagi gondjai ellenére is nyerni tudott, és hatodik a tabellán.

Szabó Tamás
2004. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az AS Roma pazar mérleggel érkezett el a Serie A 15. fordulójához. A korábbi mérkőzésein veretlen maradt, mind a hét hazai fellépését győzelemmel zárta, sőt a Stadio Olimpicóban csupán egyetlen gólt kapott. Fabio Capello edző visszatért a korábbi sikeres 3-5-2-es felállásához, a gárda 2001-ben ebben a szisztémában játszott és hódította el a bajnoki címet. A formula idén is bevált, a bordó-sárgák 14 meccset vívtak meg veretlenül, ezeken mindössze négy gól kaptak. Ezért talán kevesen gondolták, hogy éppen a még defenzívebb felfogású Milan lesz az, amely először fekteti két vállra a Capello-csapatot, ráadásul Rómában, amely addig bevehetetlen várnak bizonyult. Carlo Ancelottinak, a Milan trénerének azonban bevált a taktikája. „Uraltuk a középpályát, többet birtokoltuk a labdát és sokszor hoztuk helyzetbe Sevcsenkót – mondta Ancelotti. – A meccs előtt erre készültünk.”
Az ukrán csatár a 26. percben Seedorf passzát emelte a római kapuba, a félidő végén Cassano egyenlített, majd a 63. percben Sevcsenko Rui Costa átadása után lőtt a bal sarokba. A Milan 2-1-re győzött. „Nem a megszokott Romát láthattuk – vélekedett Fabio Capello, a hazaiak mestere. – Általában gyorsabb és folyamatosabb a játékunk. Nem szolgáltunk rá a jobb eredményre.” A meccs hőse, Sevcsenko úgy vélekedett, hogy ezután még kiegyenlítettebb lesz az első helyért vívott verseny. „Nem kell bizonyítanunk senkinek, nagyszerű a csapat. Az utóbbi mérkőzéseken nem voltunk nagy formában, de parádésan tértünk vissza. Ráadásul számos kulcsemberünk hiányzott. Szerintem nincs első számú esélyese a bajnoki címnek, a példánk mutatja, bárki odaérhet.”
Akár a Juventus vagy az Internazionale is. A torinói klub sorrendben a harmadik bajnoki elsőségért harcol, a tavalyi Aranylabdás Pavel Nedved újfent segítségére lehet ebben. A cseh klasszis ezúttal a Perugia ellen lőtt gólt, 30 méterről bombázott a bal felső sarokba, ezzel nyert a Juve. David Trezeguet úgy nyilatkozott, hogy ezúttal csak a győzelem volt a fontos. „Kevés helyzetem volt, mert a Perugia megszállta a középpályát. Keményen készültünk, nagyon fontos meccs volt.”
Győzött az Inter is, 3-1-re verte a Leccét. A milanóiak megkínlódtak a sikerért, az első félidőben még a vendégek vezettek. Aztán Cruz szabadrúgásból egyenlített, majd jött két szerencsés találat. Cordoba egy ajándék szöglet után fejelt a Lecce hálójába, míg Vieri lesgyanús helyzetből lőtt gólt. „A második félidőben jobban játszottunk – mondta Cruz. – Nehéz találkozó volt, a szabadrúgásom biztosan meglepte a Lecce kapusát, nem gondolta, hogy oda lövöm a labdát, ahova végül ment.”
A Parma Anconában nyert 2-0-ra, de a sikernél fontosabbnak ígérkezik az a mai gyűlés, amelyen a tulajdonos, Stefano Tanzi jövője lesz a téma, majd a pénteki, ahol a klub részvényesei ülnek össze. A klubnak súlyos anyagi nehézségei támadtak. Tanzi cége, a gárda főszponzora, a Parmalat ellen csődeljárást indítottak. A cég több milliárd adósságot halmozott fel, miközben maga a futballklub is deficittel zárta a tavalyi évet, 77 millió euró a hiánya. Szegény embert az ág is húzza, a megmentőként beharangozott parmai konzorcium vezetői bejelentették, mégsem fektetnek pénzt a labdarúgásba. Ettől függetlenül lehet kiút, ha a Parma a most kezdődött átigazolási időszakban értékesíti klasszisait. Nakata Hidetosi már el is hagyta a süllyedő hajót, s a Bolognához szerződött.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.