Győrffy Dóra súlyos sérülése

A T L É T I K A

MTI
2004. 01. 26. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részleges izomszakadást szenvedett Győrffy Dóra az Olimpiai Csarnokban rendezett idénynyitó fedett pályás atlétikai versenyen, így az Európa-bajnoki ezüstérmes magasugrónak valószínűleg ki kell hagynia a március 5. és 7. között sorra kerülő budapesti fedett pályás világbajnokságot. A versenyzőnek egy hétre gipszbe tették a lábát, teljes felépülése legalább három-négy hetet vesz igénybe.
Győrffy remek formában érkezett a szombati versenyre, amelyen 195 cm-ig minden magasságot elsőre teljesített. Ezt követően három centivel emeltette a lécet, ám az első kísérletnél rosszul lépett, s a szivacsra rogyott.
Sérülése már csak azért is érzékenyen érinti a vb-re készülő magyar csapatot, mert a rúdugró Molnár Krisztinát korábban megműtötték, így ő sem lesz ott a Budapest Sportarénában. A szabadtéren Eb-bronzérmes Vaszi Tünde pedig kisebb sérülése miatt távolugrás helyett rúdugrásban indulna, bár ebben a számban még nem rendelkezik a vb-szerepléshez szükséges eredménnyel, a 435 centivel. Igaz, a formája biztató, ugyanis Wuppertalban 425-tel harmadik lett a napokban.
A szezon első versenyén, amelyen külföldi atléták is rajthoz álltak, több reményteljes eredmény is született. Jónak mondható Dobos Gábor 60 m-en futott 6,66 mp-es ideje, s Palágyi Gergely 7,87-es vágtája a 60 m-es gáton. Elindult a viadalon a tavaly sérülésekkel bajlódó, 100 m-en országos csúcstartó Németh Roland, akinek azonban most nem sikerült szintet futnia 60-on. A férfi magasugrásban a szerb-montenegrói Topic 218 cm-rel győzött. A nap legjobb eredményét a szlovén Sitar érte el, 20,21 m-es súlylökésével.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.